Gyurcsány: árverseny kell a bankoknak

Vágólapra másolva!
A banki szolgáltatások néhány területén gyenge az árverseny és nem megfelelő a magánszemélyek tájékoztatása - derült ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a lakossági pénzügyi szolgáltatásokról rendezett kétnapos konferenciát megnyitó beszédéből.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által szervezett rendezvényen a kormányfő kifejtette, jól működő bankszektor nélkül nincs jól működő gazdaság, de ehhez a bankokat övező közbizalomra is szükség van. Hangsúlyozta: ameddig lehet, az önszabályozásnak kell megoldania a problémákat - írja a Napi Gazdaság.

A kormányfő érdekes módon a világon mindenütt alacsony látra szóló kamat emelését is szükségesnek tartotta, amikor kifejtette: előnyös lenne, ha a mintegy 1400 milliárd forintos lakossági folyószámlák jelenlegi 3 százalék körüli kamata nőne, miközben a mintegy 200 milliárd forintot kitevő folyószámla-hitelek 20 százalékos kamata csökkenne.

Június 30-ig kell lezárulnia annak a közös (a jegybank, a PSZÁF, az Igazságügyi Minisztérium, a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Bankszövetség közreműködésével zajló) szakmai munkának, amely meghatározza, hogy milyen jogszabályi változtatásokra van szükség a fogyasztók és a verseny erősítése érdekében. A parlament az esetleges jogszabály-változtatásokról már az ősszel dönthet - hangzott el.

A lakossági pénzügyi szolgáltatásokat vizsgáló szakértői bizottság elnöke, Várhegyi Éva részletezte azokat a területeket amelyeken szükséges változtatni: a bizottság - többek között - a bankváltás megkönnyítését, a bankszámlák átirányításának lehetőségét, valamint egy olcsó "alapbankszámla" kialakítását szorgalmazta.

A bankok között éles verseny folyik, ez azonban ma még nem terjed ki az árakra, félrevezető az akciós kamatokból az árversenyre következtetni - mondta el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója előadásában. A kedvező kondíciók ugyanis a szerződés megkötését követően gyorsan változnak (átárazódás), a kamatok alakulása pedig nem transzparens.