Átbillent a magyar tőkemérleg

Vágólapra másolva!
A magyar cégek tőkekivitele tavaly először haladta meg a Magyarországra áramló külföldi tőkét - mondta Pozvai Zsolt, a Develor Tanácsadó Zrt. európai vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Tavaly mintegy 1300 magyar cég csaknem 2,1 milliárd euró értékű tőkét helyezett ki a környező országok piacain. A magyar tőke legfontosabb célországa Románia, ahol mintegy 360 magyar vállalat működik, majd kevéssel elmaradva Szlovákia következik, míg a 3-4. helyen Ukrajna és Horvátország áll - mondta a vezérigazgató a cég csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A belpiacot már kinőtt magyar cégek két út közül választhatnak: vagy új szolgáltatásokkal bővítik üzleti portfóiójukat, vagy kilépnek a határon túlra - hangsúlyozta.

Hozzátette: amikor néhány éve el kezdtek terjeszkedni a környező országokban - bár tartottak tőle -, sosem tapasztaltak sem Romániában, sem Szlovákiában velük szemben magyarellenességet, kizárólag szakmai alapon ítélték meg tevékenységüket.

A társaság szervezésében június 6-án rendezik meg a Develor Magyar Multik konferenciát. Ezen várhatóan 100-120 magyar cég vesz részt, amelyek már megvetették lábukat vagy tőkekihelyezést terveznek a környező országokban.

A konferencia célja, hogy bátorítsák és szakmailag is támogassák a magyar tulajdonú vállalatokat a regionális szerepvállalásra, arra, hogy átlépjék a határokat földrajzi értelemben, és üzletfejlesztésben egyaránt - hangsúlyozta a vezérigazgató.

A vezérigazgató kiemelte, hogy az üzleti tréningeket szervező és tanácsadást végző, 1992-ben alapított Develor 2003 óta Közép-Európa piacvezető cége, növekedése 8 éve meghaladja az évi átlagos 35 százalékot. Múlt évi árbevételük 1,2 milliárd forint volt, míg az idén várhatóan elérik az 1,5 milliárd forintot.

Utalt arra, hogy magyar cégek évente mintegy 10 milliárd forintot költenek üzleti tréningekre, és csaknem félezer vállalkozás működik ezen a piacon.

A budapesti központú cég jelen van Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Svájcban, Szlovéniában, Horvátországban, Romániában, Bulgáriában, Oroszországban és Egyiptomban.