Büszke az APEH munkájára az elnök

Vágólapra másolva!
Az adóhatóság könyvelők és adótanácsadók bevonásával vizsgálja, milyen bevallásokat tudna saját hatáskörben, a jogszabályok módosítása nélkül összevonni. A teljes bevallási rendszert áttekintik az adattartalommal együtt, az utóbbi felülvizsgálata most folyik - jelentette be Szikora János, az APEH elnöke.
Vágólapra másolva!

Szikora a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén elmondta: a személyi jövedelemadózásban összevonható lehet például a pótlásra és az önrevízióra szolgáló nyomtatvány. A változtatásokat szeretnék már 2008-ban alkalmazni.

Az APEH elnöke az adóhatóság tevékenységét ismertetve elmondta: tavaly 7163,8 milliárd forint folyt be az APEH közreműködésével, az államháztartás adójellegű bevételeinek 82 százaléka. Az APEH kettős arculatú intézmény: egyrészt szolgáltató szervezet, másrészt hatóság is, nem jó azonban, ha tevékenysége bármelyik irányba elbillen - mondta.

Az ellenőrzési területen 2005 nyarán koncepcióváltás volt, az adóhatóság azokra a területekre fókuszál, amelyeken az adókikerülés kockázata magas, ugyanakkor fokozza jelenlétét (tavaly például 30 ezer számla- és 90 ezer egyéb ellenőrzést végzett). A múlt évben kiemelten vizsgálták az adóminimalizálókat. Az ellenőrzések esetükben alapvetően áfavizsgálatok voltak, és a revizorok a visszaigénylésekre koncentráltak. Ezt persze sok adózó felismerte, s a szükségesnél kevesebb, de befizetendő áfát vallott be - derült ki. Ennek ellenére minden második vizsgálat megállapítással zárult, összesen 60,1 milliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg.

A másik kiemelt terület a színlelt szerződéssel foglalkoztatás volt, itt 4,1 milliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg 116 foglalkoztatónál. Az elnök szerint a vállalkozók túlnyomó többsége megszüntette a színlelt foglalkoztatást.

Fókuszban voltak tavaly az értékesítési láncok is, itt 534 ellenőrzés során 13,6 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg az adóhatóság. Szikora János elmondta, a lánc tetején jellemzően jó nevű cégek ülnek, amelyek teljesítik kötelezettségeiket, a lánc alján lévők azonban, amelyeknek az áfát be kellene fizetniük, eltűnnek.

Fontos ellenőrzési terület volt a hulladékkereskedelem is, ahol tavaly bevezették a fordított adózást (a felvásárlás során nem lehet levonni az áfát). Ezen a területen 489 ellenőrzés 2,9 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel.

A legjellemzőbb áfacsalási módszerek: a fiktív számlázás (ha a számlát külföldi vagy hajléktalan állítja ki, nehéz utolérni), a láncszámlázás, körbeszámlázás, körbeutalás (az utóbbinál mindig ugyanazon pénz forog körbe), a bevételek eltitkolása (főleg a kiskereskedelemben), az alulszámlázás (az importból származó árut többször, egyre alacsonyabb áron továbbértékesítik, így veszteséget kreálnak, áfa-visszaigénylési lehetőséget teremtenek) és az alulszámlázás (például a transzferáraknál, a nyereséget adózás nélkül kiviszik az országból).

Az áfacsalások legjellemzőbb területei: az építőipar (vállalkozói lánc, fekete foglalkoztatás), a számítástechnikai, telekommunikációs termékek értékesítése, az ingatlanvásárlás (közbeiktatott cégen keresztül vagy áfamentes üzletrész-értékesítésnek feltüntetve), számlázásos láncok és körök (bonyolult szerződések több cég közbeiktatásával, országhatárokon átlépve).

Az APEH elnöke ismertette a vagyongyarapodási vizsgálatok legfrissebb eredményeit is. E szerint eddig 3648 vizsgálatot fejeztek be, és 6652 van folyamatban. A befejezett vizsgálatok közül 2514 esetében (68,9 százalék) összesen 14,9 milliárd forint nettó adókülönbözetet - átlagosan 5,7 millió forint - állapítottak meg.

Vadász Péter, az MGYOSZ társelnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte: erre ne legyen büszke az APEH, mert alkotmányosan is kifogásolható, hogy hat évvel korábbi jövedelmet csak akkor vesznek figyelembe, ha bankszámlán tartották, ez azonban akkor nem volt kötelező. A tavalyi második félév óta megtöbbszöröződött a magyar számlanyitások száma a svájci bankfiókokban - mondta ottani üzletemberekre hivatkozva. A külföldön lévő pénzek hazahozatala helyett tehát - ezt a korábbi tervek szerint 10 százalékos különadóval ösztönözték volna -, most kifelé mennek a pénzek. Vadász Péter szerint más megoldásokra volna szükség, ha például tovább kedvezményeznék a készpénzforgalom csökkentését, nagyobb eredményt lehetne elérni.

Szikora János erre így reagált: "Merek büszke lenni arra, hogy a vagyonosodási vizsgálatokat ilyen ütemben és eredménnyel végzi az APEH." Az adóhatóság végrehajtó szervezet - tette hozzá.