Babakocsiban akartak cigit csempészni

Vágólapra másolva!
A tiszabecsi és a záhonyi magyar-ukrán határállomáson a szomszédos országok állampolgárai babakocsiban és egy gépkocsi fékdobjaiban próbáltak illegálisan cigarettát behozni Magyarországra - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnokságának vezetője hétfőn.
Vágólapra másolva!

Tiszabecsen egy ukrán nő babakocsit tolva érkezett az átkelőhelyre, ahol a szolgálatban lévő pénzügyőrnek gyanús lett, hogy túl vastag a fekvő két kisgyermek alatti rész - mondta Szabó Károly ezredes. A regionális parancsnok tájékoztatása szerint a vámhivatal munkatársa megkérte a nőt, hogy vegye ki a kocsiból a gyerekeket, aki vonakodva bár, de eleget tett a felszólításnak. A babakocsiból több karton ukrán eredetű cigaretta került elő.

A záhonyi határállomáson egy ukrán rendszámú gépkocsi lett gyanús a pénzügyőröknek, miután friss szerelési nyomok voltak a hátsó kerekeken és a fékdobokon. A vámosok tartottak egy gyors fékpróbát, s egyik kerék lassítószerkezete sem működött. Ekkor szétszedték a fékdobokat, amelyekből hiányzott a teljes fékszerkezet, helyette cigaretta volt bennük. A fék nélkül közlekedő gépkocsit a csempészcigarettával együtt a lefoglalták. A két ukrán állampolgár ellen jövedékitörvény-sértés miatt indult büntetőeljárás.