Elhalasztották az Energol-ügyet

Vágólapra másolva!
A 90-es évek legismertebb olajügye, az Energol-per tárgyalása június 25-én folytatódik a Fővárosi Bíróságon (FB), miután a bíró a pénteki tárgyalást kénytelen volt elhalasztani az egyik vádlott távolléte miatt.
Vágólapra másolva!

Gimesi Ágnes bíró ismertetése szerint ezúttal egy vádlott beteget jelentett, és ügyvédjén keresztül arról tájékoztatta a bíróságot, hogy kórházban van. A szerdai tárgyalást egy másik vádlott távolléte miatt kellett elhalasztani, aki a vádlott állítása szerint infarktus gyanújával, orvosi igazolással otthon feküdt.

A bíró reményét fejezte ki, hogy a kórházba vonult vádlott két hét múlva meg tud jelenni a tárgyaláson. Egyúttal a bíró figyelmeztette a jelenlévő vádlottakat: amennyiben rendkívüli indok nélkül valamelyikük nem jelenik meg a június 25-i tárgyalási napon, akkor azzal szemben előzetes letartóztatást rendel el.

A bíró kiemelte, hogy a következő tárgyalási napon az ügyészi perbeszédre, szeptember 24-én, 25-26-án, és 28-án pedig a védői perbeszédekre kerül sor, amennyiben egyéb körülmény nem akadályozza a per folytatását.

Az Energol-ügyben a vádirat szerint összesen mintegy 6,7 milliárd forintos kárt okoztak a 90-es évek közepén több tízmillió liter kőolaj illegális forgalmazásával, a közterhek meg nem fizetésével.

A szövevényes bűnügyben még 1996-ban kezdett el nyomozni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség feljelentése alapján rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt.