Újra megnyílik a kárenyhítési alap

Vágólapra másolva!
A mai naptól ismét lehet csatlakozni a Nemzeti Kárenyhítési Alaphoz. Többek között ebből történhet a fagy, az aszály és a jégeső okozta károk enyhítése.
Vágólapra másolva!

Július 15-ig lehet csatlakozni a kockázatközösségi alapon működő rendszerhez, melybe az állam ötmilliárd forintot fizet be. A már eddig csatlakozott 3600 termelő 300, a kormány pedig 500 millió forintot fizetett be. Ehhez várható még néhány milliárd forint az új belépőktől. Eddig mintegy 20 ezer termelő jelentett fagykárt, becslések szerint a kár értéke elérheti akár a 40 milliárd forintot is - olvasható a Népszabadságban.

A kárenyhítési keretből visszaosztásos alapon fizetnek a mezőgazdasági szezon lezárta után, idén az előleget, jövőre pedig a maradékot. A károsult termelők 50 százalékos állami kamattámogatással vehetnek majd fel hielt, a kormány szerint erre 20 milliárd forint értékben lehet majd szükség. Uniós jóváhagyás szükséges azonban ahhoz, hogy a kormány ekkora hitelállományra kamattámogatást és garanciát adhasson. Az unió agrárminisztereinek mai, illetve holnapi ülésén születik döntés az ügyben.

Ugyancsak szó lesz az agrárminiszterek ülésén a főképp Magyarországot érintő kukorica-inetrvenciós rendszer felszámolásáról. Az eredeti bizottsági javaslat szerint ez már idén júliustól megtörtént volna, sikerült azonban elérni, hogy fokozatosan 3 év alatt épüljön le. Így 2009-ben már nem értékesíthető a kukorica a rendszerben.