Csökkent az Alitalia vesztesége

Vágólapra másolva!
Az olasz nemzeti légitársaság, az Alitalia kedden 135 millió eurós adó utáni veszteséget jelentett az első negyedévről, 15 százalékkal kisebbet a tavalyi első negyedévi, 159 milliós hiánynál.
Vágólapra másolva!

Az üzemi vesztesége 107,45 millió euróra csökkent 128,8 millióhoz képest, miközben az üzemanyagköltség 3,4 százalékkal nőtt, és a munkaköltségek 6,2 százalékkal emelkedtek.A bevétel 7,4 százalékkal 1,06 milliárd euróra gyarapodott 988,1 milliárdhoz képest.

A közleményben megírták, hogy a cégnek egy évi működésre van készpénze, de bíznak a folytatásban akkor is, ha nem sikerül a most zajló privatizációs folyamat. Erre az eshetőségre számítva új, hároméves üzleti tervet dolgoznak ki.

Az olasz kormány december 29-én hirdette meg hivatalosan az Alitaliát: a cégnek legalább a 30,1 százalékára, illetve legföljebb 49,9 százalékára - ez a teljes állami részesedés - licitálhatnak legalább 100 millió eurós alaptőkéjű érdeklődők. Többszöri hosszabbítás után a jelenlegi határidő július 2-a a kötelező ajánlatokra. Jelenleg az orosz Aeroflot és az UniCredit bankcsoport konzorciuma és az olasz Air One légitársaság van versenyben. Az olasz kormány a 3 milliárd eurós fejlesztő beruházást is vár a győztes befektetőtől.

A licitálóknak vállalniuk kell, hogy a csőddel fenyegetett légitársaság legalább 30,1 százalékát megtartják az üzleti tervük megvalósításáig, és megőrzik az Alitalia nemzeti jellegét. Az elbírálásban nagy súllyal esik latba a vevő üzleti terve az Alitalia "újraindítására és fejlesztésére".

Tavaly az Alitalia negyedik éve volt veszteséges, növekvő mértékben. Ezt a sztrájkokkal - ezek idén is folytatódtak -, a munkaköltség csökkentésének meghiúsulásával, az üzemanyag drágaságával és az olcsó jegyes légitársaságok versenyével magyarázták. A cégnek utoljára 2002-ben volt profitja.