Vágólapra másolva!
Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt.-nek egy éven keresztül 0,5 százalékkal kell csökkentenie az elosztói díját, mert az egyik szolgáltatási mutatót nem teljesítette - közölte  Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A hivatal a múlt évi villamos energia ellátás megbízhatóságát értékelte három mutató - az ellátás megszakadásának gyakorisága, az átlagos időtartam és a kiesési mutató - alapján. A kiesési mutató a fogyasztói zavar idején nem szolgáltatott és a szolgáltatott villamos energia hányadosa. A minimális követelmény a 2002-2004. év hároméves átlagának szintentartása volt.

Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató kiesési mutatója - bár tavaly a legjobb volt a hat áramszolgáltató közül - 5,88 százalékkal romlott a minimális követelményt meghatározó hároméves adatokhoz képest.

Az E.ON Tiszántúli és az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató társaságok voltak a sereghajtók az egy fogyasztóra jutó ellátás megszakadásának átlagos időtartamát tekintve, mert mindkét társaság mintegy 20 százalékkal rosszabb volt az országos, 127,7 perces átlaghoz képest. Ez egyébként a nemzetközi középmezőnynek felel meg.

A Meh elnöke megjegyezte, hogy 2006-ban az üzemszünetek idejének korábbi években tapasztalt csökkenése megállt.

Az előző évhez képest kissé romlott a fogyasztói ellátás folyamatosságának mérésére szolgáló nemzetközi mutató, a villamosenergia ellátás megszakadásának gyakorisága. Ez tavaly átlagosan 1,79 kiesést jelentett.