Szimpatikusabb hivatalt ígér az APEH

Vágólapra másolva!
Nagyjából teljesültek az adóhatóság várakozásai az szja-bevallások számát illetően, ám a benyújtott bevallások 41 százalékában hibát fedeztek fel az adóellenőrök. Változik az APEH kommunikációja is: "Nem az a cél, hogy megszerettessük az adóhatóságot, de szeretnénk szimpatikusabbá tenni" - jelentette be a hivatal új szóvivője, Bakonyi Ágnes sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A június eleje óta posztján lévő szóvivő elmondta: új logón gondolkodnak, tv-spotok, rádióreklámok lesznek, s akár egy szignál bevezetése is elképzelhető, aminek hallatán a hallgató azonnal tudja, hogy az APEH-ről van szó.

A tájékoztató másik témája az szja-bevallások részleges, előzetes adatainak ismertetése volt. Ezekkel kapcsolatban Bakonyi Ágnes szerint az utóbbi időben sok téves információ jelent meg. A munkáltatói adóelszámolás kötelező jellegének megszűnése kapcsán az átállás az adózóknak köszönhetően zökkenőmentes volt - jelentette ki -, a munkáltatók által elkészített elszámolások száma mintegy egymillió darabbal csökkent ugyan az előző évihez képest, az önbevallások száma azonban körülbelül ugyannyival emelkedett. Nem igaz tehát, hogy több százezren tanácstalanul keringenek most, mert emiatt nem nyújtottak be bevallást.

Míg 2005-ről 2 432 918 darab önbevallást nyújtottak be, a munkáltatói adatszolgáltatások száma pedig 2 025 738 volt, 2006-ra 3 442 968 darab szja bevallás és 1 038 752 darab munkáltatói adómegállapítás érkezett. Adóhatósági adómegállapítást (adam) 14 150 személy kért, közülük 9124-en voltak az adamra jogosultak. Az adóhatóság várakozásaival összhangban mintegy 4,5 millió darab szja-bevallás érkezett, ezekből eddig 3,4 milliót dolgozott fel a hivatal. A feldolgozott bevallások szerint az adózók 70,8 milliárd forint pótlólag befizetendő adót vallottak be, a hivatal pedig eddig mintegy 85 milliárd forint adót utalt vissza, és a határidőn túli kiutalás miatt 5,3 millió forint késedelmi kamatot fizetett az adózóknak.

A benyújtott bevallások 41 százalékában fedeztek fel hibát az adóellenőrök - az is hibának számít, ha valaki nem írja alá a bevallást. A hibás bevallások mértéke hasonló az előző évihez, bár idén egymillióval többen nyújtották be maguk bevallásukat. Ebben a szóvivő szerint szerepe lehet annak, hogy a bevallások elkészítéséhez az APEH egyre több segítséget nyújt, egyebek között internetes honlapjáról bevalláskitöltő és hibajavító program tölthető le.

Kovács Ferenc a büntetési tételeket ismertetve elmondta: ha valaki önhibáján kívül nem teljesíti bevallási kötelezettségét (például mert kórházban volt), amennyiben igazolási kérelmet nyújt be és azt elfogadja az adóhatóság, nem sújtja szankció. A bevallási késedelemért a magánszemélyekre maximum 100 ezer forint mulasztási bírság szabható ki, akkor is, ha az adózó maga veszi észre a mulasztást vagy ha az APEH jön rá erre. Az utóbbi esetben az adóhivatal felszólítást küld az adózónak, egyidejűleg a mulasztási bírságot is kiszabja. Még ekkor is megúszható azonban a bírság, ha a bevallás az APEH által szabott határidőre elkészül. Az adóhatóság ugyanis figyelembe veszi a körülményeket, például azt, hogy az illető korábban mennyire volt jogkövető. Ha az adózó a felszólítás ellenére nem küldi be az adóbevallást, még egy felszólítást kap, de akkor már az eredeti bírság duplájával számolhat.