Újabb élelmiszerbotrány Kínában

Vágólapra másolva!
Újabb élelmiszerbotrány pattant ki Kínában, miután 180 gyárban ipari vegyi anyagok nyomaira bukkantak különböző élelmiszerekben, köztük cukorkákban, uborkakonzervekben, sós kekszekben, tengerihal-készítményekben. A termékekben formaldehidet, nem engedélyezett színezőanyagokat, illetve ipari viaszt találtak az ellenőrző hatóságok.
Vágólapra másolva!

Kínában ez már a sokadik eset, hogy élelmiszerekben az egészségre ártalmas veszélyes anyagokat fedeznek fel, s nem ritka a hamisított, illetve lejárt szavatosságú termék sem. A probléma súlyosságára utal, hogy az élelmiszerek biztonságát ellenőrző hivatal vezetője szerint nem elszigetelt esetekről van szó, míg korábban ennek ellenkezőjét állították.

A mostani esetről a hatóság vezetője elmondta, hogy többnyire kisebb, 10-nél kevesebb dolgozót foglalkoztató, engedély nélkül működő üzemekben találtak illegális anyagokat, s valamennyi bezárták.

A China Daily beszámolója szerint a Kínában működő mintegy 1 millió élelmiszer feldolgozó 75 százaléka magán tulajdonban lévő kis üzem.

A kínai élelmiszerbiztonsági problémák egyre nagyobb aggodalmat keltenek a termékek külföldi vásárlóinak körében: legutóbb több észak- és dél-amerikai, illetve ázsiai országban fordítottak vissza kínai fogpasztaszállítmányokat.

Nagy botrányt váltott ki az Egyesült Államokban, hogy melaminnal szennyezett kínai állateledel kutyák, macskák pusztulását eredményezte. Az amerikai ellenőrök egyebek mellett mérgező ördöghalat, angolnát, illetve meg nem engedett színezéket tartalmazó üdítőket is visszafordítottak.