Új erőre kaphat az AmRest

Vágólapra másolva!
Tőkeemelést hajtott végre a szebb napokat is látott AmRest Kft., amely egykor a Hemingway-csoporthoz tartozott és ma a Pizza Hut-, illetve a KFC-gyorséttermeket működteti.
Vágólapra másolva!

A Kentucky Fried Chicken (KFC)- és a Pizza Hut-éttermeket működtető American Restaurants (AmRest) Kft. 200-ról 584 millió forintra emelte a társaság törzstőkéjét. A magyar AmRestet Lengyelországból irányítják, az anyavállalat a KFC-k és Pizza Hutok mellett a lengyel Burger Kinget is működteti; mindent összevetve Kelet-Közép-Európában 243 tagú gyorsétterem-hálózatot mondhat magáénak - olvasható a Napi Gazdaságban.

Az AmRest, amely több amerikai gyorsétteremlánc master franchise jogát megvásárolta, regionális szinten kezdett el terjeszkedni, Magyarországon például tavaly vette meg az egykor a Hemingway-birodalomhoz tartozó Kentucky System Kft.-t - ezzel együtt a Pizza Hutokat és a KFC-ket -, amelyből American Restaurantot csinált. A cseheknél például az AmRest most jött rá, hogy a vásárlóerő növekedésével a kelet-közép-európai polgároknak egyre több pénzük lesz arra, hogy "házon kívül" étkezzenek, ezért megnyitja első ottani éttermét. Varsóban pedig egy hónapja nyitott, ezzel együtt megkezdi az étteremhálózat fejlesztését.

Az AmRest a mostani tőkeemeléssel még mindig nem közelíti meg a fénykorát, amikor 1,284 milliárd forint volt a törzstőkéje, ám bivalyerősnek számít a mélyponthoz képest, amikor 42,87 millió forint volt a "kasszában", miután az AmRestben 2002-ben volt egy egymilliárdos tőkecsökkentés. A 384 millió forintból túl sok étteremre nem futja, piaci számítások szerint két, legfeljebb három egység nyitása finanszírozható belőle.