Fellendülést ígér a Siemens-vezér

Vágólapra másolva!
Botrányok után fellendülést és más szemléletet ígér a Siemens új vezérigazgatója. A 120 éves cég magyarországi vezetője szerint a hazai cégcsoport árbevételének növekedése meghaladja a magyar GDP-növekedés ütemének kétszeresét. Számszerűsítve a magyarországi cégcsoport idén 6 milliárd forint, adó előtti profitot vár.
Vágólapra másolva!

A Siemens magyarországi vezérigazgatója 39 éves és német-magyar állampolgár, így mindkét nyelvet folyékonyan beszéli. Szentkuti László tervei szerint agresszív kommunikációval a botrányaitól sem mentes, de stabil pilléreken álló céget gyorsan növekedési pályára állítja, és saját szemléletével megpróbál új "kultúrát" teremteni.

A botrányokra kitérve Szentkuti László mindössze annyit jegyzett meg, hogy ugyan az elmúlt hónapokban, Németországban folyó vizsgálatok során több mint 400 millió eurós korrupciós ügyet tártak fel. De ez teljesen független a magyar cégtől. Ugyanakkor itthon nem is indult vizsgálat.

A közel tucatnyi vállalatot tömörítő cégcsoport tavaly 2100 főnek adott munkát és összforgalma 2006-ban meghaladta a 110 milliárd forintot, eredménye pedig a 4,6 milliárd forintot, ami idén, terveik szerint 6 milliárd forint lesz.

A társaság első embere szerint az innovatív megoldások szállítójaként a Siemens hosszú és sikeres magyarországi történetében "új aranykor" nyílhat. Szentkuti László kiemelt területnek tekinti a közlekedési, energetikai és orvostechnikai ágazatokat, ahol a csoport már most is a modernizációs megoldások szállítójaként ismert.

A Volvoval közlekedő vezérigazgató már a cégük egyik sokat támadott termékét, a Combinót is kipróbálta. Szentkuti László az [origo] kérdésére elmondta, hogy nagyon gyorsnak és modernnek találta. Sőt, szerinte jó a kilátás és kellemesen mutat a Duna felett miközben áthalad a Margit-hídon. Elismerte ugyanakkor, hogy néhány kényelmetlen megoldással üzemel a villamos, de azokat a főváros rendelte így.

Névjegy:

Szentkuti László

A 39 éves vezérigazgató jogi tanulmányait Osnabrückben és Bonnban, illetve Rómában és Szegeden végezte. Jogi doktori fokozata mellett gazdasági jogász végzettséggel is rendelkezik. Az elnök-vezérigazgató az EPCOS Kft.-től érkezett a Siemens Zrt.-hez, ahol 2001. február 1-jétől gazdasági vezetőként, később 2001. november 1-jétől ügyvezető igazgatóként működött közre a müncheni székhelyű EPCOS AG magyar leányvállalatának átalakításában. Vezetése alatt a vállalat 10 százalék feletti stabil eredményt produkált, miközben forgalma megnyolcszorozódott, és az EPCOS Kft. ma Magyarország 200 legnagyobb cégének egyike.