Vágólapra másolva!
A TV2-nél nemrég lezajlott tulajdonosváltás nyomán a jövő hónaptól a vezérigazgató személye is megváltozik. A távozó Kereszty Gábor ugyanakkor egy szinttel feljebb lép.
Vágólapra másolva!

A TV2-t tulajdonló ProSiebenSat.1 csoport tartalomfejlesztésért felelős alelnökeként folytatja pályafutását Kereszty Gábor, aki öt éven át volt az MTM-SBS Zrt. (vagyis a TV2) vezérigazgatója. A kereskedelmi csatorna élére 2007. augusztus 1-jei hatállyal Várdy Zoltánt nevezték ki, aki jelenleg a TV2 kereskedelmi igazgatója és a ProSiebenSat.1 csoport értékesítési alelnöke - derül ki a csatorna közleményéből.

Kereszty Gábor öt évig vezette a kereskedelmi csatornát, és ennek keretében levezényelte annak arculat- és műsorstruktúra-váltását. Az elmúlt öt év alatt a TV2 üzemi eredménye 400 millióról több mint 7 milliárd forintra emelkedett.

Október 1-jétől, a ProSiebenSat.1 csoport tartalomfejlesztésért felelős alelnökeként, az lesz Kereszty Gábor feladata, hogy a 8 európai országban működő, több mint 18 tévéadó olyan egyéni formátumokat fejlesszen ki, amelyek meghatározó műsorai lesznek a világ médiapiacának - fogalmaz a közlemény.

A Kereszty helyére lépő Várdy Zoltán 2002 óta töltötte be a TV2 kereskedelmi igazgatói posztját. Nevéhez kötődik a TV2 évről évre növekvő kereskedelmi bevétele, a csatorna nemrég továbbfejlesztett értékesítési rendszere (DSI), valamint a szpotreklámon kívüli bevételforrások és a digitális hirdetési lehetőségek hangsúlyossá tétele a csatorna kereskedelmi tevékenységében.

Várdy Zoltánt 2007 januárjában az SBS Broadcasting értékesítési alelnökévé léptették elő. Az SBS csoportot 2007. június 27-én megvásárolta a német tulajdonú ProSiebenSat.1, így Várdy Zoltánt már a fúzió során létrejött ProSiebenSat.1 Media AG vezetősége nevezte ki a TV2 cégcsoport (TV2, Interaktív Kft. és Telefor) vezérigazgatójává.