Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Microsoft Magyarország ellen erőfölénnyel való visszaélés miatt: a gyanú szerint a cég olyan feltételeket szab a kereskedők számára, hogy azok ne legyenek érdekeltek más cég szoftvereinek árusításában.
Vágólapra másolva!

A Microsoft a sajtóhírt megerősítve az MTI-vel közölte: a GVH hivatalból indított vizsgálatot a vállalatnál. A Microsoft a versenyhivatallal mindenben együttműködik, hiszen közös érdek, hogy a piaci erőfölénnyel való visszaélés vádját minél előbb tisztázzuk - fejtette ki a társaság illetékese.

A cég a bejelentő kilétéről - Open SKM Agency Kft. - a sajtóból értesült. A vállalat közölte: a versenyhivatal megkapta tőle az üggyel kapcsolatos szerződéseket és egyéb dokumentumokat, és nincs tudomása arról, hogy az átvizsgált iratok alapján bárki is törvénysértés lehetőségét vetette volna fel.

Hasonló akciók nem zajlanak egyetlen európai országban sem a Microsoft ellen - közölte a cég.