Új élelmiszerjelölési rendszer Magyarországon

Vágólapra másolva!
Magyarországon újnak számító élelmiszerjelölési rendszert - Irányadó Napi Beviteli Érték (INBÉ) jelölés - vezetett be kilenc cég. A kezdeményezés lényege, a fogyasztók eddiginél teljessebb körű tájékoztatása a termékek összetevőiről.
Vágólapra másolva!

Az INBÉ egy felnőtt ember kiegyensúlyozott étrendjéhez szükséges kalória, cukor, zsír, telített zsírsav és só teljes napi mennyiségét jelzi. A táplálkozási információ csupán útmutatóként szolgál, mivel minden ember más felépítésű, más fizikai aktivitású. A termékek csomagolásán feltüntetik az egy adagra vonatkozó kalóriát, illetve hosszabb változatban a nyolc nagy tápanyag mennyiségét, valamint azt, hogy ezek egy felnőtt irányadó napi mennyiségének hány százalékát teszik ki.

A 2000 kilokalóriás iránymutató értéket egy átlagos fizikai aktivitású, átlagos testsúlyú, egészséges felnőtt nő igényei alapján állapították meg. Ennek oka, hogy a nők a napi beviteli értékek szempontjából a két véglet, a gyermekek és a férfiak közé esnek. Az energia-bevitel egy ugyanilyen kondíciójú felnőtt férfi esetében 2500 kilokalória lenne, míg a gyermekek esetében alacsonyabb, körülbelül 1800 kilókalória.

Magyarországon az új jelölési rendszert elsőként a Coca-Cola, a Danone, a Kraft Foods, a Mars, a Nestlé, a Pepsi, és az Unilever, a FastFoood üzletlánc és a McDonald's vezeti be. Magyarországon, EU mintára a Táplálkozás, Életmód, Testmozgás (TÉT) Platform fogja össze azon szereplők működését, akik célul tűzték ki, hogy hosszútávon megoldást javasoljanak a kiegyensúlyozott és aktív életmód népszerűsítésére, elősegítésére.