Még mindig rosszabb a nyugdíjasoknak

Vágólapra másolva!
A pénzromlás az átlagosnál kedvezőtlenebbül érinti a nyudjíjasokat. Az ő fogyasztói kosarukra számolt infláció az év végére a 10 százalékot is meghaladhatja - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Miközben idén júliusban a fogyasztói árindex 0,2 százalékkal, 8,4 százalékra szelídült, a nyugdíjasok fogyasztói kosarából számolt év/év infláció hasonló mértékben emelkedett, 11,4 százalékra, így a kétféle mutató közötti rés újra nőtt, holott februártól júniusig csökkenést lehetett tapasztalni - derül ki a KSH adataiból.

A nyugdíjasokra idén tehát az első hét hónapban átlagosan 11,6 százalékos árszínvonal-emelkedés jutott, míg az "átlagos" fogyasztóra 8,5 százalék körüli. A KSH azért számol speciális kosarat a nyugdíjasokra, mert az időskorúak fogyasztásában az átlagosnál nagyobb súllyal vannak jelen az élelmiszerek, a gyógyszerek és a lakhatással kapcsolatos kiadások, márpedig ezek körében idén számottevő áremelkedés volt a többi csoporthoz képest.

Érdekes módon az utóbbi hónapokban az élelmiszerek év/év árindexe fokozatosan mérséklődött, a januári 13,2 százalék után júliusban csupán 10,1 százalék volt. Bár szinte biztos az emelkedés augusztus-szeptembertől, nagy talány, hogy az aszály és a termelési költségek növekedése mikor és milyen mértékben jelenik meg a fogyasztói árakban a következő hónapokban.

Idén januárban átalakult a gyógyszerek ártámogatási rendszere, és ezt leginkább azok érezhetik a zsebükön, akik továbbra is ragaszkodnak megszokott gyógyszereikhez. Látszik már azonban a patikaliberalizáció és a gyártók közti verseny árletörő hatása, mivel a márciusban csúcsra jutott év/év árindex (+19,7 százalék) tétován ugyan, de lefelé vette az irányt, és júliusban 17,2 százalékon járt.

A harmadik fő termékcsoport az energia. Az év elején átalakították a gázár (illetve távhőár)-támogatási rendszert, ám ez a nyugdíjasokat kevésbé érintette, mivel nagy részük jogosult a kompenzációra - inkább az egyéb tüzelési módok esetében (szén, brikett, tűzifa) tapasztalt jelentős idei drágulás érintette őket. Összességében az első hét hónapban a háztartási energia árszintje 32 százalékkal nőtt.

Amennyiben megmarad a mostani, három százalékpont körüli ütemkülönbség a kétféle index között, akkor 2007 egészében tíz százalékot kissé meghaladó nyugdíjas-inflációval lehet számolni. Korábbi bejelentés szerint az ősszel kétszázalékos kiegészítő nyugdíjemelést folyósítanak az érintetteknek.