Áremelkedést hozhat az árampiaci nyitás

Vágólapra másolva!
A villamosenergia-piac megnyitása, a hosszú távú áramvásárlási szerződések veszélybe kerülése és az ukránok áremelése együttesen alaposan megdrágíthatja az áramot Magyarországon. Ráadásul a gázártámogatás is szigorodhat - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A jövő januártól életbe lépő tényleges versenypiac, a visszafogott előrejelzések szerint is mintegy 10 százalékos áremelkedést hozhat a lakossági villamosenergia áránál. A növekedés inkább a lakossági fogyasztókat sújthatja, míg az ipari fogyasztóknál árcsökkenés következhet be.

Egyébként is az árszerkezetnek csak a kisebb részét befolyásolhatja a verseny, mert az árban több mint 50 százalékot azok a fix, hatósági árak tesznek ki (átviteli költség, rendszerirányítási díj), melyekre nincs hatással az energiaköltség, vagyis a verseny esetleges kedvező hatása. Ez nem jó hír a kisfogyasztóknak, mert már most is 38 forint/kilowattóra áron juthatnak áramhoz, így a havi, átlagosan 250-300 kilowattóra lakossági fogyasztással számolva már ma is 10-11 ezer forintos lehet a villanyszámla.

Bonyolítja a helyzetet, hogy az új villamosenergia-törvény (VET) nem rendezte azokat a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket, amelyek segítségével a Magyar Villamos Művek viszonylag alacsonyan tarthatja az erőművek termelői árait. A szerződéseknek a gazdasági tárca által szorgalmazott, esetleges jogszabályi szintű azonnali felbontása egyes becslések szerint akár 300 milliárd forint kártérítést is jelenthet, ami a költségvetést is megrendítheti, és kihatna az árakra is.

Szintén növeli a bizonytalanságot, hogy alig néhány hete Jurij Bojko ukrán tüzelanyag- és energetikai miniszter bejelentette, hogy Ukrajna 2008-tól emeli a Magyarországnak exportált elektromos áram árát. Ugyan az elfogadott törvény minden fogyasztó számára lehetővé teszi a szabad szolgáltatóválasztást, ám ezzel a lehetséggel vélhetően kevesen élnek majd.

A földgázárak alakulása lényegesen komolyabban érintheti a lakosságot, mert már most is 101 forint/köbméter az átlagos ár; ezt persze a rászorultak esetében némileg csökkenti a bevezetett ártámogatási rendszer. A gázfűtésű lakásokban, mérettől függően akár havi 20-25 ezer forintot is jelent a havi számla, ha ehhez veszünk egy, a villamos energiához hasonló 10 százalék körüli áremelkedést, máris 2-3 ezer forinttal nő a havi kiadás.

Ám ennél lényegesen nagyobb érvágást jelent majd, hogy a kormányzat a gázár-támogatási rendszer szigorításán dolgozik. Ez akár tízezres nagyságrendű kiadástöbbletet is okozhat. A távfűtéses lakásban élők számára átmenetileg megnyugvást jelent, hogy a távfűtő vállalatok, a gázpiaci liberalizációnak köszönheten a szabadpiacról vásárolhatnak tüzelőanyagot, s az ezzel élő cégek területén nagyjából 8-10 százalékos árcsökkenést lehet a fűtési szezontól elérni.