Közeledtek az álláspontok Ferihegyen

Vágólapra másolva!
A szakszervezet szerint közeledtek az álláspontok, de további tárgyalásra van szükség, a munkáltató szerint konstruktív szellemben folytak a megbeszélések Ferihegyen a bértárgyalások csütörtöki fordulóján.
Vágólapra másolva!

Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője elmondta, hogy konstruktív szellemben folyt a csütörtöki tárgyalás, és a munkáltató hasznosnak értékelte a szakszervezetek minimális bérre vonatkozó javaslatait. A javaslatokat is figyelembe véve a munkáltató olyan javaslatot tett, miszerint 2007-re 6,5 százalékos általános bérfejlesztést hajt végre, amiből 0,7 százalékot elkülönít a bérkülönbségek csökkentésére. A bérfelzárkóztatási program folytatásaként a munkáltató a jövő évi bérfejlesztésből is elkülönítene 0,7 százalékot a bérkülönbségek csökkentésére.

Az érdekképviseletek üdvözlik, hogy a BA elmozdult a korábbi 5,5 százalékos ajánlatáról - közölte Pető Alfréd, a sztrájkbizottság elnöke, a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) vezetője. Az érdekképviseleti vezető a csütörtöki tárgyalást úgy értékelte, hogy közeledtek az álláspontok, de további egyeztetésekre van szükség, beleértve a minimális bérekre vonatkozó javaslatot is. Pető Alfréd azt javasolta, hogy állítsanak fel egy munkacsoportot, amely kidolgozza a minimálbér-táblát.

A szakszervezetek csütörtökön nem tettek újabb számszerű béremelési javaslatot, de jelezték, hogy a megegyezés érdekében hajlandók a kompromisszumra - mondta a sztrájkbizottság elnöke.

A tárgyalások a jövő héten folytatódnak.

[origo]/MTI