Budapest Bank: nőtt az adózás utáni nyereség

Vágólapra másolva!
A Budapest Bank az idei első fél évben 5,3 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. Ez 8 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló időszakban elértnél - mondta Mark Arnold, a hitelintézet elnök-vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A bank a magyar számviteli szabályok szerint készült, konszolidált, nem auditált gyorsjelentés alapján 708,8 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta az első félévet, ami 14 százalékos növekedés a tavalyi bázishoz képest. A bankcsoport teljes betétállománya 15 százalékkal 588 milliárd forintra nőtt. A teljes, ügyfelekkel szembeni követelésállomány 2007 első hat hónapjában 550,5 milliárd forintra emelkedett, 18 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A bank az idén az első félévben folytatta fiókhálózatának és értékesítési pontjainak bővítését. Idén összesen 16 új bankfiókot adnak át, ebből az első félévben négy új egységet nyitottak. Az év végére 110-115 tagúra bővítik az országos értékesítési hálózatot, beleértve a fiókokat és az úgynevezett hitelpontokat is. Az elnök-vezérigazgató az egyik kiemelt beruházási tervként nevezte meg a békéscsabai bankműveleti központot, ahol a dolgozók létszámát június végére 250 főre növelték, de a további bővítés eredményeként 2007. végére a munkavállalók száma 400 fő lesz. Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a lakossági üzletágban is, így nőtt a fedezetlen lakossági hitelek aránya, elsősorban a hitelkártyák, a privát kölcsönök és az áruhitelek állományának növekedése révén.

A lakossági üzletágban a teljes kihelyezett hitelállomány az idei első fél év végén 321,3 milliárd forintot ért el, szemben a tavalyi első féléves 251,45 milliárd forinttal. A jelzálogkölcsönök összege az elmúlt év első hat hónapjában kihelyezett 71,1 milliárd forinthoz képest idén az első fél évben 108,9 milliárd forintot tett ki.

A bankcsoportban a lakossági üzletág részének tekintik a Budapest Alapkezelő Zrt.-t is, amelynek vagyona ez év június végén 321,1 milliárd forint volt, szemben a tavaly első féléves 308,1 milliárd forinttal. Az alapkezelő megerősítette pozícióját a hazai alapok piacán. Az újdonságként elindított nyíltvégű garantált befektetési alapba, a Metálmix-be a várakozásokat meghaladva 5,7 milliárd forintot helyeztek el a befektetők. A lakossági betétek összege az első félév végén 218 milliárd forintot tett ki, ez 14 százalékkal haladja meg a tavalyi első félévit.

A megszorítások miatt kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére a kis- és középvállalkozókra specializálódott vállalati üzletág jelentősen növelte teljesítményét. A kis- és közepes cégeknek folyósított hitelek az első félév végére 173 milliárd forintra emelkedtek, ami 11 százalékkal haladja meg a tavaly első félévi adatot. A vállalati üzletág teljes leszerződött hitelállománya 15 százalékkal nőtt, 314 milliárd forintra.

A nettó kamatbevételek 2007 első hat hónapjában 22,1 milliárd forintra rúgtak, szemben a bázisidőszaki 18,16 milliárd forinttal. A nettó díj- és jutalékbevételek viszont több mint 10 százalékkal visszaestek, 4,2 milliárd forintra.

Kérdésekre válaszolva Mark Arnold elmondta: a második negyedévi GDP bővülési adat várhatóan érezteti majd hatását a bank idei teljesítményében is, de az első féléves adatok még nem mutatják azt, hogy a megszorító csomag hatott volna a lakossági hitelezésre vagy kis- és középvállalkozások kölcsönfelvételeire. Nagyon nehéz előrejelzést készíteni a következő évre, de az sem lehetetlen, hogy további kétszámjegyű növekedési ütemet ér el a bank 2008-ban. Az idei év egészére a tavalyihoz hasonlóan 7,5 milliárd körüli vagy azt kissé meghaladó adózás utáni profitot várnak.