Perrel fenyeget a BKV

Vágólapra másolva!
A BKV jogi lépéseket helyezett kilátásba a lemondott szakszervezeti vezetőkkel szemben, mert nyilatkozataikkal, a cég álláspontja szerint sértik a társaság jó hírét. A közlekedési vállalat kedden kiadott közleményében elfogadhatatlannak nevezi, hogy a szakszervezeti vezetők továbbra is szítják az ellentéteket, lázítják a cég dolgozóit.
Vágólapra másolva!

A sikeres bértárgyalások után két szakszervezeti vezető is lemondott tisztségéről, annak ellenére, hogy a vállalaton belül sikerült a munkabékét megőrizni, a dolgozók "feje felett megszűnt a közelgő sztrájk nyomasztó érzése" és a cégvezetés is folytathatja megkezdett stratégiai munkáját - áll a BKV közleményében.

A BKV Zrt. vezetősége elfogadhatatlannak tartja, hogy "a véleményükkel kisebbségben maradó, a megbízatásukat önként feladó szakszervezeti vezetők továbbra is szítják az ellentéteket, lényegében lázítják a cég dolgozóit, a médiában pedig valótlan tartalmú állításokat tesznek".

A BKV Zrt. ezért - amennyiben rákényszerül - kénytelen megtenni a szükséges jogi lépéseket azokkal szemben, akik megsértik a cég jó hírnevét és a társaság dolgozóinak, munkavállalóinak becsületét.

A BKV-nál a nemrég kötött bérmegállapodás után Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) alelnöke és Bartha Pál, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetei Szövetsége (TDFSZSZ) elnökhelyettese azért mondtak le posztjukról, mert nem értettek egyet a BKV-val kötött bérmegállapodással.