A villanyár emel(ked)ésére készít fel a GKM

Vágólapra másolva!
A gazdasági tárca az árampiac liberalizálása mellett tör lándzsát, az ellenzék továbbra is hatósági árképzésre szólít fel. A prognózisok szerint a világpiaci áramárak emelkednek, ami nem fog megállni a határokon - közölte a gazdasági minisztérium.
Vágólapra másolva!

Nem akar Magyarországon torz, piacidegen beavatkozással eltérített árakat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium bevezetni, s ez igaz az energia, így a villamosenergia piacára is - közölte a tárca. A villamos energia ára ugyanis a piac liberalizációjától, a magyar jogszabályi változásoktól függetlenül is változhat, de a változás konkrét mértékéről még korai beszélni - hangsúlyozza a minisztérium. A villamosenergia-piac megnyitása, a hosszú távú áramvásárlási szerződések veszélybe kerülése és az ukránok áremelése együttesen alaposan megdrágíthatja az áramot Magyarországon.

A Fidesz ezzel szemben azt akarja elérni, hogy a villamos energia hatósági ármegállapítási lehetőségét 2008 január 1-je után is tartsák fenn. Fónagy János, az ellenzéki párt parlamenti képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jövő évre drasztikus energiaáremelést prognosztizált, becslése szerint mintegy 40 százalékos áremelésre lehet számítani, mivel a szabadpiaci energiakereskedelem tőzsdei árakat jelent, ami körülbelül ennyivel szakad el a termelési ártól.

GKM: Drágul az áram , de nem brutálisan

Az éves villamosenergia-jegyzésárakat leginkább meghatározó éves zsinór termék átlagos ára Európában 2007. évben megawattonként 48-55 euró között alakult. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a szaktárca szerint jövőre az ár 56-62 euróra nő. Hasonló tendenciák jellemzik a havi árak alakulását is, ahol a 2007. szeptemberi 32-40 eurós árszint novemberre 47-55 euróig emelkedett. Ez esetben sem kell azonban drasztikusan változó, nagyságrendekkel növekedő, "méregdrága" áramról beszélni - vélik a minisztérium szakértői.

A jövő januártól életbe lépő tényleges versenypiac, a visszafogott előrejelzések szerint is mintegy 10 százalékos áremelkedést hozhat a lakossági villamosenergia áránál. A növekedés inkább a lakossági fogyasztókat sújthatja, míg az ipari fogyasztóknál árcsökkenés következhet be. A GKM közleményében azt is leszögezi, hogy a valóságostól eltérő fogyasztói árak helyett - ha jelentősebben növekednének az árak - az arra rászorulók részére a tárca szociális jellegű támogatási rendszer kidolgozását javasolja a kormánynak.