Jogi útra terelik a bértárgyalást Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Nem sztrájkolnak, hanem napokon belül bírósághoz fordul a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete, ha az általuk kért munkaközvetítőt nem fogadja el a Budapest Airport vezetősége a bértárgyalásokon. Ilyen esetekben a bíróság nem peres eljárásban, két héten belül dönt. A bértárgyalások ősz végéig elhúzódhatnak.
Vágólapra másolva!

Betelt a repülőtéri dolgozók pohara, június óta nem sikerül ugyanis megegyezni a Budapest Airport vezetőségével a munkaügyi közvetítő fellépéséről. Amennyiben a jövő hét csütörtökig sem engedélyezi a menedzsment az érdekvédelmi szervezet által kért munkaügyi közvetítőt, úgy munkaügyi bírósághoz fordulnak jogorvoslatért - mondta az [origo]-nak Pető Alfréd, a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének (RFDFSZ) elnöke.

Hasonló munkaügyi esetekben az eddigi joggyakorlat alapján a bíróság nem peres eljárásban két héten belül dönt. A bértárgyalások ősz végéig elhúzódhatnak.

Pető szerint a vezetőség ajánlata több szempontból sem felel meg a követeléseiknek. Egyrészt a tulajdonos bérfelzárkóztatási ajánlata (6,5 százalék januárig visszamenőleg) mindössze 2004-es szintre hozná fel a 2003 óta nem rendezett minimálbéreket. Másrészt a repülőtér vezetősége gátlástalanul spórolna azzal, hogy először emelné meg a béreket, aztán rendezné a bérfelzárkóztatást, hiszen ezzel megúszná a felzárkóztatott bérek megemelését.

Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján sajnos egyre inkább az látszik, a tulajdonosnak nem érdeke a vita európai rendezése - vélekednek az érdekképviselők. Nemtelen eszközöket vet be, amelyeknek része a dolgozók szakszervezetek ellen hangolása és megfélemlítése.

Szerintük a cégvezetés törvényileg előírt információkat titkol el, amelyek nélkül nem lehet alátámasztani, hogy ajánlatukkal elérték teljesítőképességük határát, főleg úgy, hogy nap mint nap tovább és tovább bővül a reptér forgalma, ezáltal nő a bevétele.