Rekordmélységben a szlovák infláció

Vágólapra másolva!
Átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak augusztusban Szlovákiába, és 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban - jelentették a szlovák statisztikai hivatalban, EU-szabvány szerint számolva. Mindegyik ütem azonos a részben felülvizsgált júliusival, és mindkét tizenkét havi ütem a legkisebb az önálló Szlovákia történetében.
Vágólapra másolva!

Júniusban 1,5 százalékos, tavaly júliusban és augusztusban 5,0-5,0 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció. A Szlovák Nemzeti Bank év végi előrejelzése 1,3 százalékos tizenkét havi inflációra szól.

A szlovák kormány a központilag szabályozott energiaárak valamelyes leszorításával is küzd az infláció ellen. Ezt a manipulációt már rövid távon sem adják ingyen. A szlovák kormány több adóval - pontosabban az adókedvezmények csökkentésével - igyekszik ellensúlyozni az egyébként megkurtított szociális terveivel járó többletköltségeit és a kieső egyéb bevételeket.

Szlovákiában a második félévben további 4,0-5,6 százalékkal csökkenhet a földgáz ára a háztartásoknak, amint a szlovák állami energia-felügyeletnél február végén bejelentették. A kormány intézkedésére idén elmaradt az év elején szokásos hatósági áremelések egy része, sőt, a lakosság számára januártól 4 százalékkal csökkentették a földgáz árát. Tavaly novemberben még 4,3 százalékos áremelés volt, előtte januárban mintegy 5 százalékkal emelkedett a háztartások számára a gáz ára, 2005 októberében közel 20 százalékos áremelés volt.

Sokévi nadrágszíjmeghúzás után a lakossági fogyasztás gyorsulva nő, de a béremelkedés kisebb a vártnál, és mivel a növekedést főleg az export táplálja, és a korona erős, így az infláció részéről továbbra sincs veszély. A Szlovák Nemzeti Bank az idén eddig kétszer csökkentette alapkamatát, március végén és április végén negyed-negyed ponttal, 4,25 százalékra, azóta nem mozdult.