Jól bírják a krízist a német bankok

Vágólapra másolva!
A német bankszektor megfelelő nagyságú tartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy kikerüljön a pénzpiaci zavarokból, jóllehet a mostani válság rontja majd a bankok eredményességét - értékelte a német központi bank havi jelentésében.
Vágólapra másolva!

A Bundesbank szeptemberi jelentésében hangsúlyozza, hogy a német pénzintézetek együttesen képesek arra, hogy átvészeljék a piaci kockázatok átértékelődését amit az amerikai másodlagos jelzáloghitelezési csődök okoztak. A német hitelintézetek egyébként jelentős tartalékot halmoztak fel az elmúlt két évben, ezért nagyobb lett kockázatviselő képességük.

Németországban két bank érdekében kellett mentőakciót indítani. Júliusban Peer Steinbrück pénzügyminiszter segédkezdett az IKB hitelintézet mentőakciójának megszervezésében, emellett a SachsenLB állami pénzintézet is közel került az összeomláshoz az amerikai másodlagos jelzálogpiac krízise miatt.

Ami a német gazdaság növekedését illeti, a Bundesbank szerint a második negyedévben bekövetkezett lassulás nem tükrözi teljességgel a gazdaságban lezajló folyamatokat. A bruttó hazai termék szezonális kiigazításokkal 0,3 százalékkal növekedett a második negyedévben, vagyis tovább csökkent a növekedési ütem az előző negyedhez képest. Az első negyedévben a GDP 0,5 százalékkal bővült.

A bank megállapítja, hogy a háztartások fogyasztása (ami a német gazdaság bővüléséhez 60 százalékkal járul hozzá) lendületet vehet, ehhez "eléggé kedvezőek a feltételek". Az árstabilitás is alátámasztja a reáljövedelmek növekedését úgy, hogy az ellensúlyozhatja a 3 százalékkal 19 százalékra január 1-jén felemelt forgalmi adó hatását.