Egybekelhet a Zsolnay és a Hollóházi

Vágólapra másolva!
Bár az ÁPV Zrt.-nél a nyár elején kifejtették: náluk nincs napirenden a porcelángyárak fúziója, a Zsolnaynál és a Hollóházinál dolgoznak az ügyön. A napokban elkészül az erről szóló anyag, s ha ez kedvező megállapításokat tartalmaz, akkor az idén le is zárulhat a folyamat.
Vágólapra másolva!

Nem légből kapott volt az az ötlet, hogy a két, nem túl acélos gazdasági lábakon álló porcelángyár, a Hollóházi és a Zsolnay összeolvadjon vagy legalábbis szorosan együttműködjön.

A Népszabadság információja szerint az ezt vizsgáló szakmai anyag a napokban elkészül, majd az igazgatóságok és a tulajdonosok elé kerül. Ez az ötlet még a nyár elején vetődött fel a két vállalat vezetői körében, miután az ÁPV Zrt. sokadik nekifutásra sem tudta értékesíteni a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Zrt. valamivel több, mint 75 százalékos részvénycsomagját.

A társaságok összefonódásáról szóló terv azonban hamar összedőlni látszott, mert az ÁPV Zrt.-nél elmondták: náluk nincs napirenden a Zsolnay és a Hollóházi Porcelánmanufaktúra fúziója.