A DM-ben is vásárolhatunk gyógyszert

Vágólapra másolva!
A Drogerie Markt (DM) is megkezdte a patikán kívül forgalmazható készítmények értékesítését. A drogérialánc egyelőre csak tesztjelleggel indítja el az új tevékenységet, ám az év végéig mindenképp szeretnék megkezdeni mind a 203 hazai üzletükben a patikaszerek forgalmazását.
Vágólapra másolva!

A DM üzleteiben a patikán kívül forgalmazható termékek nagy részét be lehet majd szerezni. A Böszörményi úti egységben például 150 készítmény, köztük 50 homeopátiás szer értékesítését kezdték meg.

A Rossmann viszont késlekedik, aminek az az oka, hogy a hazai üzletek operatív irányítása a közelmúltban visszakerült a német anyagcéghez, s emiatt új szoftvert vezettek be. Ehhez pedig nem biztos, hogy hozzá illeszthető a korábban kiválasztott, gyógyszer-értékesítéshez szükséges számítógépes program. A beszerzési vezető ennek ellenére úgy véli, hogy jövő tavasszal 5-6 üzletükben tesztjelleggel megkezdhetik a patikán kívül kapható készítmények forgalmazását.

A Tescónak hat budapesti egységében működik éjjel-nappal nyitva tartó gyógyszertár. Az új tevékenység elsősorban kiegészítő kényelmi szolgáltatás, épp ezért jelentős forgalmat nem várnak tőle - mondta el Hardy Mihály, a vállalat kommunikációs igazgatója. A Tesco olyan egységekben is megkezdte a vény nélkül kapható szerek értékesítését, ahol már régóta önálló gyógyszertár is működik, s Hardy Mihály tájékoztatása szerint egyelőre úgy fest, a helyi konkurencia nem okoz komolyabb forgalomcsökkenést a patikák számára.

Az Auchan két hipermarketjében indított egészségtárainak forgalma gyorsan bővül, s most már 5-10-szer nagyobb, mint az első napokban. A gyógyszer-értékesítésből származó bevétel jelenleg a két üzlet teljes forgalmának 1-2 százalékát adja, ez megfelel az előzetes várakozásoknak, s úgy vélik, ez a részarány a jövőben tovább növekedhet. Hosszabb távon minden hazai egységükben szeretnék beindítani az új tevékenységet.

A Mol, amely július közepén még mindössze csak 10 töltőállomásán forgalmazott vény nélkül kapható készítményeket, az ÁNTSZ adatai szerint szeptember közepén már közel negyven benzinkútjára szerezte meg a szükséges engedélyeket. Tovább bővítette patikaszereket forgalmazó egységei számát a már júliusban is a legnagyobb ilyen hálózatot üzemeltető Shell is: a társaság az elmúlt két hónapban 13 új kútjára szerzett engedélyt, így már 47 töltőállomásánál értékesíthet gyógyszereket.