Miközben az egészségügyi és nyugdíjkassza együttesen mintegy 100 milliárd forinttal többet kap jövőre, a vizitdíjból és a gyógyszerforgalmazásból származó bevételek csökkenésével számolnak.
Az úgynevezett E-Alap büdzséjében mintegy 2 milliárd forintos szufficitet terveznek, szemben az ez évre kalkulált 27,5 milliárd forintos deficittel - derül ki a jövő évi költségvetés múlt pénteken nyilvánosságra hozott tervezetéből.
A "kincstári optimizmus" alapjának legfőbb összetevői az ideinél némileg szűkebbre tervezett, 349 milliárd forintot kitevő gyógyszerkiadások és az egészségügyi ellátásra költhető összegek minimális, 0,8 százalékkal növelt költségei. A gyógyszergyártóktól kevesebb befizetést várnak, mint az idén - vélhetően azért, mert látszik, hogy a 2007-es elvárás felültervezett volt.
Érdekes tény, hogy míg 2007-ben 23,3 milliárd forint bevételt vártak a február közepén bevezetett vizit-, illetve kórházi napidíjakból, addig jövőre (az év egészére nézve) mindössze 17,3 milliárd forint szerepel a büdzsé tervezetében - derül ki a Napi Gazdaságból.
A vizitdíj bevezetésének koordinálásáért felelős miniszteri biztos a kalkulált bevételcsökkenésre reagálva lapunknak azt mondta: ezt vélhetően a tapasztalatok és a realitások alapján számították az illetékesek. Ari Lajos úgy tudja, a kormány nem tervezi a vizitdíj mértékének növelését, mint ahogy a mentességi kör bővítése sem szerepel a tervek között, hiszen az intézkedések máris elérték céljukat. Mint mondja, az eddigi összegzések azt mutatják, hogy az orvos-beteg találkozások száma átlagosan 20 százalékkal csökkent, ami - véleménye szerint - nem a lakosság ez irányú spórolását jelzi, hanem azt, hogy az indokolatlan orvoshoz fordulások aránya lett kevesebb.
A vizitdíj bevezetésekor az egészségügyi kabinet kezdetben 40 milliárd forintos éves bevételről beszélt, amit gyorsan 25-30 milliárdra mérsékeltek. Ennek ellenére az augusztus végéig befolyt összeg jócskán elmarad az időarányosan várhatótól.
Szuficites lesz a tervek szerint a két társadalombiztosítási alap, a tervezett bevételek 1,99 milliárddal haladják meg a kiadásokat. Ehhez az kell, hogy a költségvetés 837 milliárd forintot csúsztasson a két tb-alapba - más szóval: a társadalombiztosítási alapok valójában vészesen deficitesek, még ha a hiány tetemes részét a nyugdíjreform miatt kieső járulékok okozzák is, amelyek összege 2008-ban 340 milliárd forintra rúg, de még így is 497 milliárd forint - a GDP 1,8 százaléka - hiányzik az alapokból, vagyis a hiány közel feléért a jóléti kiadások felelősek. A nyugdíjasok januárban 4,9 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak, miután a kormány 5,2 százalékos nettó keresetemelkedéssel és 4,5 százalékos inflációval számol 2008-ra, ezek átlaga pedig 4,85 százalék.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.