Nem csökken a turizmus támogatása

Vágólapra másolva!
Hosszas egyezkedést követően célegyenesbe fordult az idegenforgalom törvényi szintű szabályozásának megvalósulása. A több mint egyéves farigcsálás után az Országgyűlés általi elfogadás küszöbére érkezett turisztikai törvény végre pontosan meghatározza, hogy mi is tartozik az idegenforgalom körébe. A költségvetési támogatások ügyében mindazonáltal nem történt áttörés: ami eddig volt, az megmaradt, a többlet azonban az aktuális büdzsé állapotának függvénye.
Vágólapra másolva!

Néhány héttel ezelőtt zárul le a régóta várt, a turizmusról szóló törvénytervezet közigazgatási egyeztetése, amelynek a kidolgozására a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia alapján került sor.

A törvényjavaslat elsődleges célja, hogy meghatározza a turizmussal kapcsolatos feladatokat, az érdekelt szervezetek együttműködésének a kereteit, illetve, hogy elősegítse a turizmusban működő vállalkozások versenyképességét. Egyértelmű ugyanis hogy a fejlődés szempontjából kulcsszerepet töltenek be a turisztikai vállalkozások. Mindazonáltal az [origo] által megkérdezett vállalkozások egyike sem tudott érdemben válaszolni arra, hogy működését milyen mértékben érinti a törvény módosítása.

Regionális szintű turisztikai bizottságok

A turizmussal kapcsolatos feladatok többségét nem települési, vagy megyei, hanem regionális szinten kell megoldani. A törvényjavaslat ezért előírja, hogy a megyehatárokon átnyúló regionális turisztikai feladatok összehangolására regionális turisztikai szervezeteket kell létrehozni. A szervezetek kialakításánál a területfejlesztési régiók határait kell figyelembe venni

A Regionális Turisztikai Bizottságok (RTB) a Regionális Fejlesztési Tanácsok szakbizottságaiként működnek majd az ország hét régiójában. A Balaton és a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzet esetében pedig a térségi fejlesztési tanácsokhoz kapcsolódó Turisztikai Régiós Együttműködési Tanácsot kell létrehozni.

Az idgenvezető nem köteles üzletet nyitni

A turisztikai tevékenység egy része hatósági engedélyhez, illetve előzetes hatósági nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységnek minősül. A tervezet részletesen felsorolja a turizmussal kapcsolatos hatósági tevékenységet, amelyek a következők: az utazásszervezők, utazásközvetítők, idegenvezetők, lovas szolgáltatást végzők, magánszállásadók, falusi és agroturisztikai tevékenységet végzők hatósági nyilvántartásba vétele, törlése, illetve ellenőrzése. Hatósági tevékenységnek minősül ezen túlmenően a vendéglátóipari üzletek, kereskedelmi szálláshelyek, utazási irodák, ügynökségek, turisztikai szolgáltató irodák működési engedélyének a kiadása és visszavonása, illetve az üzlet ellenőrzése, valamint jogsértés esetén azok átmeneti bezáratása, de az idegenvezetői igazolványok és azonosító kártyák kiadása is.

A hatósági tevékenység elválaszthatatlan részét képezi az ellenőrzés, amelynek egyik célja a jogosulatlan tevékenységek feltárása. A törvényjavaslat ezért konkrétan meghatározza, hogy a turisztikai tevékenység gyakorlását mikor kell jogosulatlannak tekinteni. Ez a körülmény akkor áll fenn, ha azt a jogszabályban előírt hatósági engedély vagy a nyilvántartási vételi kötelezettség teljesítése nélkül végzik.

A turisztikai tevékenységekkel kapcsolatos fő szabály szerint kizárólag működési engedéllyel rendelkező üzletben lehet gyakorolni azokat. Számos esetben indokolatlan ugyanakkor az üzlet fenntartását előírni, így a hamarosan parlament elé kerülő javaslat az idegenvezetést, fizetővendéglátást és a lovas szolgáltatást kivételként határozza meg.

Egy forint idegenforgalmi adóhoz két forint támogatás

A turizmus fejlesztéséhez az Európai Unió pénzügyi alapjaiból és a hazai társfinanszírozásból, az állami költségvetésből, valamint az önkormányzatok által kivetett idegenforgalmi adóból származó források állnak rendelkezésre, amelyekhez a turisztikai vállalkozások is csak pályázat útján juthatnak hozzá.

A fejlesztési források között jelentős szerepet játszik az idegenforgalmi adó. Az ÖKM adatai szerint 2005-ben 500 település vetett ki ilyen típusú helyi adót. Az adókivetést jelenleg úgy ösztönzi a költségvetés, hogy minden beszedett forinthoz két forint kiegészítést folyósít. A tervezet ezzel szemben a konkrét összeg meghatározása nélkül csak arról rendelkezik, hogy a helyi idegenforgalmi összegéhez költségvetési hozzájárulást kell nyújtani. A hozzájárulás pontos összegét az éves költségvetési törvények határozzák meg. (A 2008-as költségvetés tervezete szerint az üdülővendégek tartózkodási ideje alapján beszedett idegenforgalmi adó minden forintjához változatlanul kétszer annyi támogatás jár.) A megkötés csupán annyi, hogy az állami hozzájárulást az önkormányzat turizmussal kapcsolatos fejlesztésekre köteles felhasználni.