Egyre jobban megéri a távfűtés

Vágólapra másolva!
Idén nem kell a fűtésnek a tavalyihoz hasonló drágulására számítani: a gáz ára januárig biztosan nem nő, a távfűtésé pedig sok városban egyenesen csökken. A farkasordító hidegek elmaradásában bízva a fával és szénnel fűtők kevesebb tüzelőt vásárolnak, mint a korábbi években. A fűtési szezon hagyományosan október közepén indul, de ez nem kőbe vésett szabály, az átlagostól nagyon eltérő időjárás esetén a távfűtő előrehozhatják, illetve késleltethetik a fűtés indítását.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt fűtési szezon óta több vidéki nagyvárosban is csökkentek a távfűtési tarifák, és a jövő év elejétől Budapesten is 10 százalékkal kevesebb alapdíjat kell fizetni. Az országban meglehetősen eltérő távhőárakkal találkozhatunk, ami azért van, mert az egyes helyi társaságok más forrásból szerzik be az üzemanyagként szolgáló földgázt, és mert a rendszerek eltérő állapota miatt más és más összeget kell karbantartásra költeni.

A távfűtő társaságok árcsökkentési buzgalmát magyarázza a helyi önkormányzatok ilyen irányú nyomásgyakorlása, mivel azok politikailag (is) érdekeltek a lehető legkisebb tarifákkal terhelni a lakosokat. A sok esetben külföldi tulajdonos által irányított társaságoknak azonban önérdekük is, hogy a távhő gázzal szembeni mintegy 15-20 százalékos felárát minden eszközzel csökkentsék. A távhő amúgy az EU szerint is támogatandó fűtési forma, mivel költséghatékonyabb, mint például a gázfűtés.

Havi 1-2 ezret hoz a korszerűsítés

A fővárosban a jövő év elejétől csökken a távhő ára, mégpedig a szolgáltató nagyszabású hatékonyságnövelő programja miatt. A Főtáv minden - hozzávetőleg 180 ezer - lakásban szabályozót és mérőórát szerel be, ami hosszú távon az energiafelhasználás 15 százalékos csökkenését eredményezi, ez mintegy 3 milliárd forint éves megtakarítást a társaságnak. A munkálatok háztartásonként 150 ezer forintba kerülnek, de a lakóknak nem kell készpénzben fizetni. A szolgáltató 10 év alatt szedné be a munkálatok ellenértékét, de úgy, hogy a programhoz csatlakozó lakásoknak 10 százalékos alapdíjcsökkentést garantálnának, így a számlák végösszege valamivel még kisebb is lenne, mint korábban. Akiknek már van mérőórája, azoknak természetesen szintén jár januártól a 10 százalékos mérséklés.

A fővárosi alapdíj súlya is csökken a számla értékén belül, hiszen a jelenlegi 48 helyett januártól annak csak 35 százalékát teszi majd ki, vagyis a számla értéke közvetlenebbül tükrözi a valós fogyasztást. A távhő-ökoprogram regisztrációjához a társasház beleegyezése is szükséges. A fejlesztések 22 milliárdba kerülnek, ennek felét állami forrásból szeretné megkapni a főváros.

A Főtáv ezen kívül szeretné elérni, hogy nagyfogyasztói gáztarifát is bevezessenek, mivel a nagy tételben vásárolt gáz elosztási költségei fajlagosan jóval alacsonyabbak, mint a lakossági fogyasztók kis tételeinek "kiszállítása". Ezt egyébként az unió is lehetővé teszi, Cseh- és Franciaországban például a távhőt a földgáznál kisebb forgalmi adó terheli - mondta az [origo]-nak Balog Róbert, a társaság kommunikációs vezetője. A távfűtésnél ráadásul igen nagyfokú pazarlás figyelhető meg, az ügyfelek - elsősorban éppen anyagi okok miatt - nehezebben veszik rá magukat korszerűsítésre, mint például az egyedi gázfűtéses háztartások - teszi hozzá. Pedig megéri, hiszen az átlagosan mintegy 240 ezer forint éves költségeket legalább 30 ezer forinttal lehet mérsékelni egy-egy háztartásban.

Kevesebb tűzifa fogy

Tavaly ősszel igencsak megugrott a tűzifa és szén iránti érdeklődés, amit elsősorban a gáz árának emelkedése és a forgalmi adó növekedése okozott. Egy évvel ezelőtt ezért helyenként hiánycikké vált a tűzifa, amihez a tüzépek szeptemberi akciói is hozzájárultak. Idén már csökkent a tűzifa iránti kereslet, bár hosszabb távon biztosan nő majd, az árak emelkedését is okozva - értékeli a piaci helyzetet egy, az [origo] által megkérdezett kereskedő. A tűzifát jellemzően nyár végén, ősszel vásárolnak az ezzel fűtők, az idei lanyha keresletet az elmúlt tél enyhe időjárása idézhette elő. Hasonlóan csökkent a szén iránti kereslet is, igaz az árak is emelkedtek némileg, 10 százalékkal. "Mindenki azt hiszi, hogy idén is megúszhatja a fűtést" - fogalmazott a kereskedő.