Saját atomerőművet építene egy orosz mágnás

Vágólapra másolva!
Az Oleg Deripaszka mágnás kezében lévő Russian Aluminium (UC Rusal), a világ második legnagyobb alumíniumtermelője 7 milliárd dolláros beruházással fel akarja építeni a világ legnagyobb alumínium-előállító üzemét - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A gyár éves kapacitása több mint egymillió tonna fém lenne és hozzá tartozna két, 1000 megawattos nukleáris reaktor is, amelyek a termeléshez szükséges elektromos energiát szolgáltatnák. A létesítményt a szaratovi régióhoz tartozó Volga menti Balakovóban építenék fel.

A Rusal birtokában vannak a világ jelenlegi legnagyobb alumíniumtermelő üzemei - a bratszki és a krasznojarszki gyárak összesen évi egymillió tonna alumínium előállítására képesek, és az egyre erősebb kereslet nyomán folyamatosan növelik termelésüket. Az új üzem 25 százalékkal dobná meg a vállalat alumíniumgyártását, a két reaktor pedig jelentősen bővítené a kezében lévő energiaforrásokat. Deripaszka ugyanis szeretné minél inkább függetleníteni a vállalatot az Egyesített Energiarendszertől, Oroszország közszolgáltató óriásától.

A Rusal megállapodást kötött a projektről a szaratovi régió helyhatóságával, és 2008 végére szeretné elkészíteni a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát. A siker feltétele, hogy megállapodjon a Szövetségi Atomenergia Ügynökséggel (Rosatom), amely a nukleáris erőművek fejlesztését koordinálja az országban, azaz be kell vetetnie a balakovói fejlesztést a Rosatom hosszabb távú terveibe.

Oroszország jelenleg maximum két atomreaktort tud üzembe helyezni egy évben, ezért ha ezen felül akar terjeszkedni a Rusal, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hogy többletforrásokat biztosítson a beruházáshoz. Erre - úgy tűnik - Deripaszka hajlandó, ami azt jelenti, hogy a Balakovóban megépítendő atomerőmű lenne az első olyan infrastrukturális létesítmény, amelybe beszállna az orosz magántőke.

Az ország mágnásai eddig csak kihasználták a volt Szovjetuniótól örökölt közlekedési hálózatot, illetve közműlétesítményeket és az államtól várták azok közpénzekből történő fejlesztését.