Első helyre került az üdülési csekk

Vágólapra másolva!
Az étkezési hozzájárulás a leggyakoribb fix juttatás a hazai cégeknél. A Hewitt Átfogó kompenzációs kutatás című felméréséből kiderült: egy év alatt ötszörösére nőtt az üdülési csekket biztosító cégek köre. Így ez a juttás veheti át az első helyet a cafeteria rendszerben dolgozóknál.
Vágólapra másolva!

A béren kívüli juttatási rendszer (cafeteria) kialakításakor a hazai vállalatok legfontosabb szempontja, hogy a rendszer támogassa a cég és a munkavállalók kölcsönös érdekeit, illetve a rendszert alkotó elemekhez adókedvezmények társuljanak. Az adóváltozásokkal automatikusan jár a cafeteriák módosítása is.

A legnépszerűbb juttatások fele utalványalapú, a ranglista élén a már említett üdülési csekk áll, de az étkezési hozzájárulás (főleg a hideg), az iskolakezdési támogatás és a különböző ajándékutalványok is népszerűek. A Hewitt elemzése alapján az idei év "nagy slágere" a számítógép- és internethasználat támogatása volt.

Míg a lakástámogatások mértéke csökkent, az albérleté háromszor népszerűbb, mint tavaly. A cafeteria-rendszerek különlegessége, hogy a megkérdezettek több mint egytizede extra szabadságot is nyújt juttatásként a dolgozóknak,