Kevesen költenek adományra

Vágólapra másolva!
A vállalkozások 21, a magánszemélyek 4,5 milliárd forintot szántak adományozásra tavaly - ez nagyságrendileg megegyezik a 2005-ös adatokkal. Reálértéken számolva tehát (minden bizonnyal a megszorítások miatt) csökkent az adományok mértéke.
Vágólapra másolva!

A vállalkozások teljes adózás előtti eredményt csökkentő tétele mintegy 6000 milliárd forint volt, a befizetett adó pedig 385 milliárd. Vagyis az adományok a teljes eredményt csökkentő tétel három ezrelékét tették ki, a befizetett adónak pedig az 5,4 százalékát.

Az emberek szociális érzékenysége sem sokkal erősebb, mint a cégeké. Tavaly összesen 106 ezren nyújtottak adományt valamilyen szervezetnek - pontosabban ennyien érvényesítettek adókedvezményt.

Összesen 4,4 millióan adnak be jövedelemadó-bevallást, közülük azonban 3,3 millióan fizetnek ténylegesen adót, így ők érvényesíthetnek kedvezményt. Természetesen elképzelhető, hogy azok is adományoznak, akik csak a minimálbér összegéről adnak adóbevallást.

Az adatok alapján egy adományozó átlagosan 42 ezer forinttal támogat egy-egy szervezetet, ami havonta 3500 forintot jelent. Az adományok összege a teljes jövedelemadó-adatokra vetítve nem jelentős arányú: az adományok a befizetett adónak mindössze 3 ezrelékét teszik ki.

Ez az arány valószínűleg nem financiális okokkal magyarázható, hiszen az emberek akkor sem gondolnak egyértelműen adakozásra, amikor az nekik semmibe sem kerül. A jövedelemadó-bevallásokhoz kapcsolódó egyszázalékos felajánlást sem használja ki mindenki. Miközben 3,3 millióan ajánlhatnák fel kétszer egy százalékukat (ez 26 milliárd forintot tett ki tavaly), csak 1,5 millióan tették meg, így a felajánlott összeg mindössze 14,4 milliárd forintra rúgott. Vagyis az elvi összeg mindössze 55 százalékáról rendelkezett a teljes kör 45 százaléka.