Kartelleztek a vidéki utak építői

Vágólapra másolva!
A GVH még 2005. szeptember 22-én állapította meg, hogy 2001-ben és 2002-ben az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) által kiírt egyes közbeszerzési pályázatokon résztvevő egyes vállalkozások versenykorlátozó magatartást tanúsítottak. Az út- és hídépítő cégek megállapodtak, hogy adott pályázatot melyik cég szerzi meg, illetve hogy esetenként a nyertesek alvállalkozóként, mely másik vállalkozást vonják be a munkálatokba. A kiszabott bírságok összege több mint 1,3 milliárd forint volt.
Vágólapra másolva!

Újabb kartellügyben nyert pert első fokon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Fővárosi Bíróság 2007. október 31-én elutasította a vidéki útépítések során kartellező vállalkozások keresetét, amelyben a versenyhatóság döntésének megsemmisítését kérték. Az ügyben érintett 14 vállalkozást még 2005 szeptemberében marasztalta el a GVH kartellezésért, ami miatt összesen 1,313 milliárd forint bírságot kellett fizetniük.

A GVH még 2005. szeptember 22-én állapította meg, hogy 2001-ben és 2002-ben az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) által kiírt egyes közbeszerzési pályázatokon résztvevő egyes vállalkozások versenykorlátozó magatartást tanúsítottak. Az út- és hídépítő cégek megállapodtak, hogy adott pályázatot melyik cég szerzi meg, illetve hogy esetenként a nyertesek alvállalkozóként, mely másik vállalkozást vonják be a munkálatokba. A kiszabott bírságok összege több mint 1,3 milliárd forint volt.

A bírság kiszámításának alapja a vállalkozások által fővállalkozóként vagy alvállalkozóként az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság által a 2001., illetve a 2002. évben kiírt pályázatokból elért összes bevétel volt. A jogsértéssel érintett pályázatok értéke mintegy 13,7 milliárd forint volt.

Az eljárás alá vont vállalkozások (a Vegyépszer kivételével) a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésre álló személyes feljegyzések és nyilatkozatok alapján feltárt tényállás szerint 2001. nyarán megállapodtak abban, hogy ki fogja nyerni a 47. sz. főút Debrecen bevezető III. ütem,a Bojt-Hencida összekötő út, a 47. sz. főút Algyő-Hódmezővásárhely közötti szakasz négynyomúsítása I. ütem, valamint a 4. számú főút Törökszentmiklós szakasz építésére kiírt közbeszerzési eljárásokat. Abban is megállapodtak, hogy az ezen pályázatokból származó bevétel miként fog megoszlani a munkákban fő- vagy alvállalkozóként résztvevő vállalkozások között.

A GVH a 61. számú főút Kaposvár Északi elkerülő út II. szakasz építése tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás kapcsán a rendelkezésére álló feljegyzések és nyilatkozatok alapján azt állapította meg, hogy az ajánlatok leadási határidejének letelte előtt a későbbi győztes, a Vegyépszer Rt. és több más vállalkozás képviselői találkoztak és egyeztettek egymással.

Forrás: MTI

Az is megállapítást nyert, hogy több vállalkozás a 3. számú főút Garadna elkerülő szakasz építése tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás kapcsán jogsértő módon megállapodott a nyertes személyében, illetve abban, hogy mely cégek kívánnak alvállalkozóként részt venni a munkában.

Az ilyen típusú kartell az Európai Unió versenyjogi gyakorlata szerint is a legsúlyosabban szankcionálandó versenykorlátozások közé tartozik, mivel közvetlenül és alapvetően torzítja a források hatékony elosztását, s árfelhajtó hatású. A GVH a bírság kiszabása során tekintettel volt arra, hogy a jogsértés közpénzek felhasználását érintette, így annak hatása fokozottan sértette a társadalmi érdekeket.