Krízishez vezethet a magyar energiapolitika

Vágólapra másolva!
Magyarország körvonalazódó energia- és klímapolitikája elkerülhetetlenül gazdasági krízishez vezet, amelynek megelőzőséhez legfeljebb az oroszországi energiaimport-függőség fokozásával lehet időt nyerni - véli Dennis Meadows amerikai ökológusprofesszor.
Vágólapra másolva!

Dennis Meadows kifejtette: az ország döntéshozói tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi fejlődési pálya fokozatos energiaigény-növekedéssel jár. A most készülő kormányzati hosszú távú stratégiák azonban ennek a kedvezőtlen tendenciának a megváltoztatására mégsem kínálnak megoldást. Márpedig nem szabadna belenyugodni ebbe a helyzetbe, hiszen egyre inkább nyilvánvaló egy olajválság, ennek következtében pedig egy világgazdasági válság kialakulása - közölte a tudós.

Véleménye szerint a világ már most az olajválság kapujában van; nem az olajkészletek fogyása miatt, hanem az olajkitermelés napi ütemének korlátai miatt. Az egyre energiaéhesebb világ fokozódó igényeivel ugyanis már nem tud lépést tartani az olajipar. Dennis Meadows hangoztatta: a kitermelés csúcsra járásával fokozatosan kialakuló hiány miatt egyre nő az olajár, majd egy ponton egyszer csak olyan ugrásszerű drágulás következik be, amely válságot idéz elő. A professzor utalt tudományos előrejelzésekre, amelyek szerint 2030-ra az addigra már kialakult krízis következtében a világ energiafelhasználása a felére esik vissza.

Magyarországnak a stratégiáiban felvázolt fejlődési pályája ha ideiglenesen is, de úgy tartható, ha még inkább, lehetőleg teljes mértékben orosz energiaimportra támaszkodik - vélekedett Dennis Meadows. Magyarázata szerint ugyanis Oroszország saját napi olaj- és földgáz-kitermelése az elkövetkező tíz évben valószínűleg még nem tetőzik, s a világpiaci áraktól függetlenedve esély lehet a magyarországi energiaszükséglet fedezésére. Azonban akármilyen döntést is hoz Magyarország, 25 év múlva mindenképpen jelentős energiahiánnyal kell számolnia - hívta fel a figyelmet a tudós. Érvelése szerint ezért ésszerűbb lenne már most a körvonalazódó stratégiáitól eltérő koncepciót követni, és drasztikus változtatásokat eszközölni a jelenlegi pazarló fogyasztási szokások megváltoztatására.

Az egyetemi tanár az atomenergiát nem látja megoldásnak Magyarország számára, sem környezeti, sem pedig gazdasági szempontból. A nukleáris energiából áramot lehet előállítani, ez pedig rövid távon a közlekedés meredeken növekvő energiaigényére nem ad választ - fűzte hozzá. Dennis Meadows véleménye alapján a kialakuló "gazdasági katasztrófa" megelőzi azokat a környezeti és szociális krízishelyzeteket, amelyet a fogyasztói társadalom fenntarthatatlan fejlődése miatt bekövetkező globális felmelegedés a jövőben előidéz.

A gazdasági válság viszont hozzájárulhat ahhoz, hogy a klímaváltozás korábban feltételezett legextrémebb forgatókönyvei ne következzenek be. A professzor szerint a világ népessége már nem nő jelentősen a jelenlegihez képest, hiszen az energetikai korlátok, és az előrejelzések alapján már 2020-tól visszaeső élelmiszertermelés nem tesz lehetővé további jelentős bővülést.