Sztrájkoló Broadway

Vágólapra másolva!
A szombaton kezdődött munkabeszüntetés miatt naponta több mint két tucat előadás marad el és ennek nem csupán a színházak, hanem a belvárosi éttermek, üzletek és egész New York is a kárát látja. A díszletmunkásokat képviselő Local One szakszervezet becslése szerint az összesített bevételkiesés eléri a napi 17 millió dollárt (2,9 milliárd forint).
Vágólapra másolva!

A szakszervezet és a munkaadók között Michael Bloomberg polgármester is megpróbált közvetíteni, de hétfőn, a sztrájk harmadik napján sem közeledtek az álláspontok. "Ez a színházi világ belső, munkajogi vitája, de a gazdasági következmények egész New Yorkot érinteni fogják" - figyelmeztetett Bloomberg. "A köz érdeke ezért azt diktálja, hogy mindkét oldal erőltesse meg magát és találjanak végre megoldást a problémákra" - mondta a polgármester.

A szakszervezet a nyár vége óta nem tud egyezségre jutni a színházak és a producerek képviselőivel a munkavédelmi szabályokról. November 8-án aztán megszakadtak a tárgyalások. A szakszervezet a producerek konstruktív magatartásának hiányát okolja a kudarcért, a munkaadók szerint a fölösleges és költséges szabályokhoz ragaszkodó másik oldal a hibás.

A sztrájkhoz időközben színészek, zenészek, maszkmesterek és még sajtósok is csatlakoztak. Huszonhét színházi darab előadását kellett felfüggeszteni, nem játsszák a többi között Az oroszlánkirály, Az operaház fantomja és a Mama Mia című Broadway-produkciót sem. Különösen csalódottak a messzi földről érkezett turisták, akik hónapokkal korábban lefoglalták a méregdrága jegyeket és előre megszervezték az utat. Szombat óta csak abban a néhány színházban tartanak előadást, ahol nincs szakszervezet.