Ismét megbénult a német közlekedés

Vágólapra másolva!
Az áruszállítás után immár a személyszállításra is kiterjedően folytatódott csütörtökön a német vasút (DB) történetének legnagyobb sztrájkja. A mozdonyvezetők legtekintélyesebb szakszervezete, a GDL szerda déltől szombat hajnalai 2 óráig hirdetett sztrájkot, több mint 30 százalékos béremelést, illetve önálló bérmegállapodást követelve. A DB vezetősége - akárcsak korábban - elutasította a különösen az ország keleti tartományaiban erős szakszervezet követeléseit. 
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban immár kilencedik hasonló munkabeszüntetés ezúttal a leghosszabb sztrájk a német vasút történetében. Emiatt hatásai is minden korábbinál drámaibbak lesznek. Ezt felismerve a német kormány is nyilatkozatban szólította fel a szakszervezetet, illetve a vasút vezetőségét a tárgyalásokra, illetve a lehető leggyorsabb megállapodásra.

A GDL sztrájkprogramjának megfelelően csütörtök hajnaltól a mozdonyvezetők jelentős része a személyszállítás valamennyi területén beszüntette a munkát. A sztrájk egyformán érinti a távolsági, illetve regionális közlekedést, valamint a városi vasúti közlekedést. Ennek megfelelően a legtöbb németországi nagyvárosban csütörtök reggel már megismétlődött a korábbi munkabeszüntetések során lassan megszokottá vált "képlet": milliók egyáltalán nem vagy csak késve jutottak el munkahelyeikre, s diákok pedig iskoláikba.

A német vasút ezúttal is egyfajta szükségtervet léptetett életbe a "vészhelyzet" enyhítésére. Szerte az országban több száz pótlólagos autóbuszt állítottak üzembe, ugyanakkor - mint az várható volt - rendkívüli módon megnövekedett a közúti forgalom.

Az áruszállítás bojkottja a szakszervezet szerda esti értékelése szerint leginkább az egykori NDK-hoz tartozó keleti tartományokat sújtotta és sújtja. A GDL szervezettségéből fakadóan a személyszállítást is megbénító munkabeszüntetés ugyancsak a szóban forgó tartományokat érinti majd, de - már a csütörtök reggeli jelentések szerint is - a sztrájknak az egész országra kiterjedő hatásai vannak. A német vasút arra számít, hogy a munkabeszüntetés következtében szinte teljesen leáll a gyorsvasúti közlekedés, jelentős kiesések, illetve fennakadások várhatók a regionális, valamint a városi vasúti közlekedésben.

Az összesen 62 órára tervezett sztrájk eredménytelensége esetére a GDL kilátásba helyezte, hogy meghatározatlan idejű munkabeszüntetésbe kezd. A munkabeszüntetés okozta anyagi károk becslése még korai, ugyanakkor a gazdasági szervezetek több milliárd eurós veszteséggel számolnak.