A BKV ismét próbálkozik az elektronikus jeggyel

Vágólapra másolva!
A BKV újra nekifut az elektronikus információs és jegyrendszernek. A csaknem nyolcmilliárd forintos beruházás egy részét uniós pályázaton elnyert pénzből finanszírozzák. Először az utastájékoztató és jármű-diagnosztikai részét valósítanák meg, utána jönne az érzékelős ellenőrzés - várhatóan két éven belül. Tavaly nyár végén már leállítottak egy ugyenerre kiírt pályázatot, a másodikat heteken belül, decemberben írják ki. Az egyszer már lyukra futott aspiránsok cégek kivárnak, mert ha nem üzemeltethetik a rendszert, kidobott pénz pályázni.
Vágólapra másolva!

A BKV - hasonlóan az autópályákhoz - használatarányos fizetésre tér át, így az utas csak annyit fizet, amennyit utazik. Minderre azonban még legalább két évet várni kell. Ennek a menetnek a társaság egyszer már nekifeszült, az új csipkártyás jegyrendszerhez vezető folyamat 2006 nyarán azonban elakadt, az akkor kiírt pályázat eredménytelenül zárult. A közlekedési cég másodszor is nekivág a projektnek heteken belül, decemberben - némi változtatással - ismét kiírják a tendert. Az origo által megkérdezett cégek startra készen várnak.

A változtatást az üzemeltetés kézben tartása jelenti, ami azért többtízmilliárdos bevételkülönbség. Az első fordulóban 10-15 üzemeltetéssel együtt 20 milliárd forintért adta volna oda a BKV az e-ticketing rendszert. Ehhez képest a legalacsonyabb vállalási ár csaknem 60 milliárd forint volt. A társaság ezért érvénytelenítette a tavaly nyári tendert. A mostani pályázaton a BKV spórolni szeretne, ezért átvállalná a rendszer üzemeltetését, és zsebre tenné az ehhez kapcsolódó bevételeket. A BKV mostani helyzetében minden nem tud és nem is akar ekkora bevételről lemondani, és szakemberi is adottak az üzemeltetéshez - mondta az [origo]-nak Regőczi Miklós, a cég szóvivője.

A pályázat annyiban megegyezne a korábban kiírt tenderrel, hogy a bérletek műanyag alapú, feltölthető csipkártyák lesznek, a jegyek pedig papíralapúak, de szintén feltölthetők. A rendszer lényege, hogy az utazók chipkártyája a fizetésekhez használt debit bankkártyához hasonlóan működne, azaz a feltöltött pénzt az utazás előtt aktivizálhatja az utas. A kártya annyiban intelligens lenne, hogy információt hordoz a használója utazási szokásairól, így később a szolgáltató szinte személyre szabott útvonal- és árajánlatot tehet majd utasainak. Sőt, utastájékoztató és forgalomszervező rendszerrel is kiegészül. például arról is küldhet értesítőt, hogy melyik járat marad ki.

Forrás: MTI

Londonban és Strasbourgban így kell a jegyet kezelni a metróban

A 2006 nyarán lefújt pályázat - aminek sikeressége esetén már januártól indulna az e-ticketing - első fordulóján az EDS Magyarország Kft. tette a legjobb ajánlatot. Összesen 59 milliárd forintért vállalta volna az e-ticketing rendszer kiépítését és csaknem 20 évig az üzemeltetését. A cég referenciái között strasbourg-i metró, illetve buszjáratok elektronikus ellenőrzési rendszerének és a hozzá a chipkártya üzembe állítása is szerepel - mondta Szakál László a cég munkatársa.

Hasonló értékű ajánlatot tett a T-System is, de hogy még egyszer megpróbálják, az a pályázati kiíráson múlik - tudtuk meg a cég sajtóosztályán. Ugyancsak mérlegeli az újbóli részvételt a MÁV Informatikai Kft. is- mondta Hosszú Sándor, a cég vezérigazgatója.