Kóka Kákosyt nevezte meg utódjának

Vágólapra másolva!
Kóka János Kákosy Csabát, jelenlegi kabinetfőnökét jelöli gazdasági és közlekedési miniszternek. Kóka az év végén távozik posztjáról, hogy teljes erejével az SZDSZ irányítására koncentrálhasson - értesült a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A múlt héten három jelöltet tartott esélyesnek a gazdasági tárca élére a Magyar Nemzet, köztük volt a most megnevezett Kákosy Csaba, Garamhegyi Ábel, valamint Szetey Gábor, a kormány személyügyi államtitkára.

Kóka János egyetlen jelöltre, saját beosztottjára tesz javaslatot a párt operatív irányító testületének keddi ülésén, vagyis a korábbi sajtóinformációkkal ellentétben a jelenlegi kabinetfőnöknek nem lesz riválisa.

Kákosy Csaba 2004 óta dolgozik a GKM-ben kabinetfőnökként. Ezt megelőzően három évig a Magyar Nemzeti Bank jogi főosztályán dolgozott kodifikációs szakértőként, öt évig képviselő volt az OECD-ben. Dolgozott még jogi előadóként a CIB Banknál, valamint az ELTE-n tanszéki oktatóként. Nős, három gyermeke van.