Trichet a bátor reformokat méltatta

Vágólapra másolva!
Az általa eddig ismert reformok közül a legbátrabbak zajlanak Magyarországon - jelentette ki pénteken Frankfurtban Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bankár Konferencián - Gyurcsány Ferenc vitaindító előadását követően - elhangzott beszédében a magyar miniszterelnök szavaira reagálva Jean-Claude Trichet úgy értékelte, hogy ez a helyes út Magyarország megerősítésére.

Tudatában van annak, hogy ez nagyon nehéz program, de "az úton végig kell menni, mert ez Magyarország érdeke" - közölte Trichet. Az Európai Központi Bank teljes mértékben kiáll a magyar reformok mellett és támogatja azokat.

Hasonlóképp reagált a magyar miniszterelnök előadására Angel Gurría, az OECD főtitkára is. A főtitkár szerint a reformlépések elkerülhetetlenek és egyaránt szükség van a költségvetési és a szerkezeti reformokra is. Mindezzel összefüggésben a közpénzek, a közigazgatás, a szociális rendszerek, az oktatás és a munkaerőpiac reformját emelte ki.

Angel Gurría elismerte, hogy a gazdaság, illetve a politika legfontosabb területein egyidejűleg kell reformokat végrehajtani, ami súlyos megpróbáltatásokkal jár. Mindennek ellenére úgy vélte: ha mindez nem történik meg valamennyi fronton, a reformok kudarccal járnak.

Az OECD főtitkára szervezete, illetve a nemzetközi pénzügyi világ lehető legteljesebb támogatását ígérte Magyarországnak a kormány által kitűzött reformok megvalósításához.