Vizsgálják az OMV-vezér részvényügyeit

Vágólapra másolva!
Bennfentes kereskedelem gyanújával vizsgálódik az osztrák pénz- és tőkepiaci hatóság (FMA) az OMV olaj- és gázipari konszern vezérigazgatója ellen, értesült a "profil" című osztrák politikai-gazdasági hetilap. A vállalat szóvivője visszautasította, hogy Wolfgang Ruttenstorfer megsértette volna az előírásokat.
Vágólapra másolva!

Az ügy kapcsolatban van azzal a szeptember 25-i szándéknyilatkozattal, amelyben az osztrák cég közölte: bizonyos feltételek teljesülése esetén kész megvásárolni a Mol olajipari vállalat részvényeinek többségét. A bejelentést követő napokban az OMV-részvények árfolyama 51,60 euróról 46,80 euróra zuhant.

Az FMA érdeklődését az keltette fel, hogy a szándéknyilatkozat közzététele előtt három héttel, szeptember 5-én Ruttenstorfer készpénzre váltott 42 ezer OMV-részvényt, és ebből 430 ezer eurós nyereségre tett szert - írta az osztrák lap.

A részvényeladási opcióval jogosan élt a vezérigazgató, azt ugyanis neki és harmincöt vezető munkatársának - jövedelmük részeként - 2003. májusban megszavazta a cég közgyűlése. Az eladásról ráadásul annak rendje és módja szerint értesítették az FMA-t, és szeptember 7-én az OMV honlapján is nyilvánosságra hozták.

A hetilap úgy tudja, hogy a felügyelet ennek ellenére górcső alá kívánja venni, van-e összefüggés a részvényértékesítés és a szándéknyilatkozat között. Arra a kérdésre, hogy felmerülhet-e az ügylettel kapcsolatban a bennfentes kereskedelem gyanúja, az FMA szóvivője azt válaszolta a magazinnak: "Ez logikus következtetés."

Ruttenstorfer nem volt hajlandó kommentálni az FMA vizsgálódását, szóvivője, Thomas Huemer ellenben határozottan visszautasította a gyanúsítgatást. Leszögezte, hogy a vezérigazgató eljárásának semmi köze nem volt bennfentes kereskedéshez. Mint mondta, az FMA rutinellenőrzés keretében vizsgálódik, de egyelőre ebben az ügyben még nem lépett kapcsolatba az OMV-vel. Ha azonban megteszi, minden lehetséges módon együttműködnek vele.