Közel 8 milliárdnyi édesség az ünnepek alatt

Vágólapra másolva!
A magyar lakosság mintegy 8 milliárd forintot költ szaloncukorra, csokoládé figurára, illetve ajándékcsomagra a karácsonyi szezonban, míg az éves édesség forgalom 120 milliárd forint - közölte Halbritter Mátyás, az Édességgyártók Szövetségének elnöke.
Vágólapra másolva!

Halbritter Mátyás úgy vélte, hogy az idei decemberi ünnepek alatt a fogyasztói árakban nem várható jelentős áremelés. "Aki bátrabban emel, piacot veszíthet" - mutatott rá. Az elnök adatai szerint szaloncukorra 5,5-6 milliárd forintot, csokoládé figurára 950 millió forintot, játékkal kiegészített figurákra, illetve ajándékcsomagokra 700-800 millió forintot, különböző díszekre pedig 200 millió forintot költenek Magyarországon a decemberi ünnepi szezonban.

A hungarikumnak számító szaloncukorból mintegy 6000 tonna fogy. A legkedveltebb a zselés, a tejkaramellás, a marcipános és a kókuszos ízesítésű. Az eladott mennyiség 80 százaléka alacsonyabb minőségű zacskós, 20 százaléka pedig dobozos kiszerelésű - mondta az elnök.

Az eladott csokoládé figurák 40 százaléka valódi csokoládéból készül, 60 százaléka úgynevezett bevonómasszás készítmény. Az ünnepek alatt a lakosság mintegy 2 milliárd forintot költ a figurás készítményekre.

Sánta Sándor, a Bonbonetti Csoport ügyvezető igazgatója közölte, hogy a cég nem emeli árait a szezonban. A cég értékesítésének mintegy negyedét a karácsonyi forgalom teszi ki. A vállalat tavalyi árbevétele több mint 12 milliárd forint volt, ennek egyharmadát az export adja.