Hat forint egy kilométer a BKV járművein

Vágólapra másolva!
A BKV Zrt. osztott, szorzott és kiszámolta, hogy mindent összevetve országosan Budapesten a legolcsóbb tömegközlekedni. Alig több mint 6 forint ráfordítást jelenthet az utazónak egy kilométer. A metró, a földalatti, a villamos, a fogaskerekű, a trolibusz, az autóbusz és a HÉV járművei összesen 1141,3 kilométer vonalhosszon működnek a főváros határain belül.
Vágólapra másolva!

A fővárosban közlekedőknek megvan a lehetősége, hogy a teljes vonalhosszon használják bérletszelvényüket, így ők azok az utasok, akik az ország területén a legolcsóbban közlekedhetnek.

Más magyarországi nagyvárosokkal összehasonlítva ez az összeg elenyésző, hiszen másutt legfeljebb háromféle járművel lehet közlekedni - így például Szegeden autóbusszal, villamossal és trolibusszal is -, ám a Csongrád megyei székhelyen, ha figyelembe vesszük az összes kilométerhosszat, a 4700 forintos havi bérlettel több, mint 30 forint ráfordítást jelent egy kilométer.

Hajdú-Bihar megyeszékhelyen szintén két kötöttpályás jármű és autóbusz szállítja az utasokat. Debrecenben a vonalhálózat ugyan rövidebb, mint Szegeden, és a teljes árú havi bérlet ára is csupán 2900 Ft, mégis 13 forint egy kilométer ára, több mint duplája a fővárosi ráfordítási költségnek.

Miskolcon autóbusszal és villamossal közlekedhetnek az utasok. A bérletárból kalkulálva 19 forint az egy kilométeres út hossza. Pécsett és Szolnokon csupán autóbuszokkal lehet közlekedni. A baranyai megyeszékhelyen 5565 forintos összvonalas bérletárral számolva egy kilométer több mint 35 forint ráfordítási költséget jelentene, ha valaki a teljes vonalhosszat igénybe venné. Szolnokon 3492 forintért lehet megvásárolni a teljes árú bérletet. Így egy kilométer 48 forintba kerülhet a teljes vonalhálózaton utazónak. Ez az összeg nyolcszorosa a budapesti árnak.A fővárosi utasok egy járattal egyébként közel 4 kilométert tesznek meg, a vidéki nagyvárosokban pedig ez az adat alig haladja meg a 2 kilométert.