Büntetést fizethet a posta

Vágólapra másolva!
Hárommillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a Magyar Posta Zrt. Beszerzési és Ellátási Szolgáltató Központját, mert a levélbélyegző gépekre kiírt tenderen érvénytelen ajánlatot fogadott el nyertesnek - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Vágólapra másolva!

Idén júniusban - három csoportba sorolt - levélbélyegző gépekre tett közzé nyílt közbeszerzési felhívást a Magyar Posta Zrt. Beszerzési és Ellátási Szolgáltató Központja. A kisteljesítményű gépből 113-at (opcionálisan további 130-at), a közepes teljesítményűből 18-at (opcionálisan további 15-öt), a nagyteljesítményűből csak opcionálisan 15-öt rendelt.

A Cronopont Kft. mindhárom, míg a Delfin IT Kft. csak az első két kategóriára adott be ajánlatot. Nyertes a kismértékben olcsóbb Cronopont kft. lett, de a közbeszerzést lezáró döntést a vesztes fél megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

Több érvet is felhozott a Delfin IT Kft., így például azt, hogy a nyertes ajánlat kirívóan olcsó volt, nem tudja kezelni az össze borítékméretet, illetve hogy nem felelt meg az ajánlat a műszaki specifikáció követelményeinek.

A döntőbizottság végül egy kifogást fogadott el: a nyertes ajánlattevő olyan cégtől kért az ajánlott termékekre tanúsítványt, amelynek a kiadásra nem volt jogosultsága. Így az ajánlatkérő érvénytelen ajánlatot fogadott el, sőt nyertesnek is kihirdette azt.

A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az ajánlatkérő eljárást lezáró döntését, és 3 millió forint bírságot is kiszabott, mivel az érvénytelen ajánlat elfogadását súlyos jogsértésnek minősítette.