Vágólapra másolva!
Az idei év harmadik negyedévének végén a mobil-előfizetések száma csaknem 10,5 millió volt, a szélessávú internet-előfizetők száma 39 százalékkal nőtt, a vezeték nélküli szegmens részaránya pedig már átlépte a 22 százalékot, a vezetékes vonalak száma tovább esett.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett jelentése szerint a telefonbeszélgetések időtartamának csaknem 70 százalékát mobiltelefonokról kezdeményezett hívások tették ki. A mobil-előfizetések száma a negyedév folyamán 272 ezerrel nőtt, az időszak végére már csaknem elérte a 10,5 milliót. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 281 ezerrel emelkedett. Az előző év azonos időpontjához képest az előfizetői állomány 895 ezerrel, 9 százalékkal lett magasabb, 100 lakosra 104 mobil-előfizetés jutott a negyedév végén.

A mobilhálózatban a negyedév folyamán 5 százalékkal több hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban. Ennél nagyobb mértékben, 14 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 330 percnyi beszélgetés jutott, 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Tovább csökken a vonalasok száma

Az idei év harmadik negyedévének végén - előzetes adatok szerint - kevesebb mint 3,3 millió vezetékes fővonal volt üzemben - ennek 4,7 százaléka kábeltévés - 95 ezerrel kevesebb, mint 2006 azonos időpontjában, és 25 ezerrel kevesebb, mint 2007 június végén. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma a negyedév végén 32,7 volt.

A vezetékes vonalakról indított hívások száma 18, időtartama 19 százalékkal csökkent az előző év III. negyedévéhez képest. A visszaeséshez hozzájárul a mobilforgalom éves szinten nagymértékű emelkedése, és valamelyest az egyre inkább terjedő, ingyenes internetes telefonálási lehetőség is.

Jelentősen javult az internet-ellátottság

Az internet-szolgáltatásokból származó nettó árbevétel a harmadik negyedévben meghaladta a 28,4 milliárd forintot, 31 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. 2007 III. negyedévében az internetszolgáltatók száma 336 volt, 108-cal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedév végére az internet-előfizetések száma 6,5 százalékkal emelkedett 3 hónap alatt. Szeptember végén 40 százalékkal több előfizetés volt a 2006. azonos időszakihoz képest.

A szélessávú interneten belül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések gyarapodtak gyorsabban, mintegy 47 százalékkal; az xDSL-é ennél kevesebbel, 34 százalékkal. A szélessávú (kábel- és xDSL-) internet-előfizetések száma egy év alatt 39 százalékkal nőtt, és már 18-szor akkora, mint a kapcsoltvonali és az ISDN-előfizetéseké összesen.