Robbanás történt egy ukrán gázvezetéken

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Részletek még nem ismeretesek, de az Naftogaz-Ukrajna energiavállalat szóvivője közölte, hogy az Oroszországból Ukrajnán keresztül nyugat felé vezető vezetéken történt baleset nem érinti a tranzitszállításokat, mert megnövelik a Progressz és a Szojuz vezetéken szállított gáz mennyiségét. A robbanás az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériumának közlése szerint az ukrajnai Vinnyica térségében történt, és tíz méter átmérőjű krátert hagyott maga után. A péntek reggeli ismeretek szerint senki nem sérült meg. Ez idén már a második ilyen eset: május 7-én Kijev közelében történt robbanás ugyanezen a vezetéken, és a helyi illetékesek szerint akkor sem állt le a gáz tranzitszállítása. Az Urengoj-Ungvár gázvezeték hossza 1160 kilométer, kapacitása évi 27,9 milliárd köbméter.