Kedvezőtlen piacon lett jó a HP eredménye

Vágólapra másolva!
A kedvezőtlen piaci körülmények ellenére jó eredménnyel zárta 2007-es évét a HP Magyarország. A cég vezetői az eredmények ismertetése mellett azt is bejelentették, hogy 2008 második félévétől magánszemélyek részére kifejlesztett személyi számítógépekkel is piacra lépnek. 
Vágólapra másolva!

Az október 31-én véget ért negyedik pénzügyi negyedévben a HP 28,3 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 15 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél. A teljes 2007-es pénzügyi évben a HP forgalma 14 százalékkal 104,3 milliárd dollárra emelkedett, az árfolyamhatás kiszűrésével a növekedés 10 százalékos volt - mondta Hegedűs Gábor, a cég ügyvezető igazgatója.

Magyarországon nem volt ideális piac 2007-be, egyrészt állami megrendelések elmaradása miatt, másrészt a lakosság reál jövedelme is csökkent. Jövőre viszont már több nagy állami beruházás is elindulhat, így a bevállalt 10 százalékos növekedésnél jobb eredményt is elérhetnek - mondta Hegedűs.

Az összforgalmat tekintve a Képalkotás és Nyomtatás üzletág (IPG) továbbra is jelentős, 27 százalékos részesedést ért el a teljes árbevételből 2007-ben. A kiváló globális eredményeket elérő Személyi Számítógépek üzletág (PSG) Magyarországon is jól teljesített és 20 százalékát, míg a Technológiai Szolgáltatások üzletág (TSG) 53 százalékát tette ki az éves forgalomnak.

Technológiai Szolgáltatások üzletág (TSG)

A HP Magyarország Technológiai Szolgáltatások üzletága az idén 13 százalékos bevétel növekedést ért el. Iparági megoszlás tekintetében a pénzügyi megoldások (FSI) szegmens 20 százalékos, míg az ipari vállalatok terület (MDI) 25 százalékos részesedést értek el, ezzel mindkét szektor piaci átlag feletti növekedést ért el. A telekommunikáció és média (CME) továbbra is erős maradt, 2007-ben 27 százalékos arányt tett ki. A HP jövőre erre a területre még nagyobb hangsúlyt fektet, főleg a konzultációs szolgáltatásokra kíván fókuszálni 2008-ban.

Az államigazgatási és kormányzati üzletág (PSI) idén 28 százalékos részesedést ért el, jövőre reményeik szerint ez az arány növekszik.

Személyi Számítógépek Üzletág (PSG)

"Elégedettek vagyunk a PSG üzletág 2007-es eredményeivel - mondta el Molnár Imre, a Személyi Számítógépek Üzletág igazgatója. - A kedvezőtlen piaci körülmények ellenére is sikerült a nyereségességet növelve megőrizni a piaci pozíciókat. Molnár elmondta: Magyarországon pár évvel ezelőtt még a notebook gépeken lehetett kiemelkedő nyereséget elérni, jelenleg azonban olyan árharc van a piacon, hogy inkább az asztali gépekkel tudtak jobb eredményt produkálni.

A HP PSG üzletágának magyarországi árbevétele 2007-ben 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az értékesített eszközök darabszáma ennél sokkal jobban nőtt, köszönhetően a folyamatosan csökkenő átlagáraknak. A jó eredményhez jelentősen hozzájárult a noteszgépek iránti élénkülő kereslet, noha 2007-ben a HP nagyságrendileg ugyanannyi hordozható számítógépet értékesített Magyarországon, mint asztali PC-t.

A lakossági piac számára a 2008-as üzleti év második felében a megszokott notebook család mellett a HP itthon is megjelenik a kimondottan otthoni felhasználóknak szánt termékcsaláddal.

Nyomtatás és Képalkotás (IPG)

A HP Magyarország Nyomtatás és Képalkotás üzletága (IPG) 27 százalékos forgalomrészesedéssel zárta a 2007-es pénzügyi évet.

Az idén az új irodai tintasugaras termékekkel értek el jelentős sikereket, és jövőre is fontos szerepet szánnak a lézer nyomtatóknál alacsonyabb beszerzési árú, alacsonyabb költséggel nyomtató eszközöknek. A növekedés motorját elsősorban az üzleti többfunkciós berendezések adták, amelyek eladásai 26 százalékkal emelkedtek.

A lézer nyomtatók piacán a HP részesedése némileg csökkent, mivel a vállalat nem kíván a piacon kialakult árháború részese lenni, de így is több mint 50 százalékát adják a piacnak - mondta Czinege László, az üzletág vezetője.

"A piaci lassulás hátterében döntően az áll, hogy a vállalati szektorban csökkent a beruházási lelkesedés. A jövő évben így apróbb növekedést attól várunk, hogy a HP az élére áll a vállalati eszközpark racionalizálási programoknak, amelynek keretében a hálózati nyomtatók aránya növekedhet vállalaton belül. A lakossági piacon pedig, a Személyi Számítógépek Divizió vezérletével az otthoni noteszgép termékvonal bevezetése lesz a lakossági értékesítési csapat fő feladata." - tette hozzá, a HP