Átnevezik a regisztrációs adót a románok

Vágólapra másolva!
A gépkocsik okozta környezetszennyezési adónak nevezi át a román kormány a regisztrációs adót, miután egy román bíróság diszkriminálónak nevezte a használt autók forgalomba íratása után fizetendő illetéket.
Vágólapra másolva!

A héten nyilvánosságra került, hogy egy aradi férfi beperelte a román államot, a bíróság pedig első fokon a felperesnek adott igazat. Marosvásárhelyen is precedensértékű döntés született, ahol szintén egy bíróság ideiglenesen engedélyezte egy használt autó tulajdonosának, hogy a regisztrációs adó kifizetése nélkül használja járművét.

A bukaresti kormány - amelynek tagjai többször is kijelentették, hogy módosíthatják, de nem szüntetik meg az adót - gyors ellenlépéssel válaszolt. A román sajtó tudósításai szerint a legutóbbi kormányülésen ugyanis olyan határozatot fogadtak el, amely átnevezi a regisztrációs adót.

Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter elmondta: azért javasolták az adó nevének a megváltoztatását, mert a lakosság nem értette meg, hogy az ebből származó bevételt környezetvédelmi programok támogatására és nem egyéb állami szolgáltatás finanszírozására fordítják.

A tárcavezető utalva az állam számára kedvezőtlen bírósági ítéletekre hozzátette: az adó új neve nem okoz majd félreértéseket, és a bíróság nem ad ezentúl igazat a további pereskedőknek.

A Cotidianul című napilap által megszólaltatott jogászok szerint is ezentúl nehezebb dolguk lesz a bírósághoz fordulóknak, ugyanis be kell bizonyítaniuk, hogy az új nevet viselő adó valójában a regisztrációs adó.

Korábban Brüsszel két figyelmeztető levelet is küldött Bukarestnek a regisztrációs adót illetően. Kovács László, az Európai Bizottság adóügyi és vámuniós felelőse pedig úgy nyilatkozott, hogy a román kormánynak vissza kell fizetnie a regisztrációs adót még akkor is, ha később az európai normáknak megfelelően módosítja az erre vonatkozó jogszabályt.