Változatlan diákhitel

Vágólapra másolva!
A tanév második félévében sem változnak a diákhitel felvehető összegei. Ma 15-30 ezer, költségtérítéses képzésen 15-40 ezer forint vehető fel havonta. Ugyancsak változatlan marad a 9,5 százalékos kamat.
Vágólapra másolva!

Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatójának közleménye szerint továbbra is havi 30 ezer, 25 ezer, 21 ezer és 15 ezer forintos kölcsönösszeg közül választhatnak a felsőoktatásban tanulók, és csak a költségtérítéses képzésben hallgatók kérhetnek ennél többet, havi 40 ezer forintot.

A Diákhitel Központ igazgatósága a kamat 2008. június 30-ig érvényes mértékét is változatlanul évi 9,50 százalékban állapította meg. December 15-ig minden érintett értesítést kapott a levelezési címére a 2008-ban esedékes, kötelezően előírt havi törlesztésének összegéről. Január 5-ig már ennek az új összegnek kell beérkeznie a Diákhitel Központhoz