A Tárki is kisebb GDP-növekedést jósol

Vágólapra másolva!
Az idei GDP előrejelzését a korábbi 2 százalékról 1,5 százalékra, a jövő évit pedig 3,2 százalékról 2,5 százalékra módosította a Kopint-Tárki Zrt., miközben inflációs prognózisát 2007-re 7,7 százalékról 8 százalékra, 2008-ra 4,5 százalékról 5,2 százalékra emelte - jelentette be Palócz Éva vezérigazgató.
Vágólapra másolva!

A GDP-arányos államháztartási hiány 2007-ben a kitűzött 6,8 százalékkal szemben 6,2-6,3 százalék lesz, ugyanakkor a kedvezőtlen makrogazdasági hatások is nagyobbak - jelezte Palócz Éva. Egyrészt a vártnál is nagyobb lesz a növekedési áldozat, idén 1,7 százalékkal sem emelkedik a GDP, a legvalószínűbb érték 1,5 százalék, ugyanakkor az infláció 8 százalékra ugrik fel, noha az év elején még 6,8 százalékot prognosztizált a Kopint-Tárki - tette hozzá.

A kellemetlen meglepetések közé sorolta a vezérigazgató a beruházások alakulását is, hiszen az állami beruházások várt visszaesését nem ellensúlyozta a magánberuházások felfutása, így 2007 egészében vagy egyszázalékos növekedés, vagy stagnálás várható. A multinacionális cégek kedvezőbb gazdasági környezetre várnak, ráadásul a régió több országában kedvezőbbek az adózási feltételek és vonzóbb az üzleti környezet is, ezért jövőre sem várható a beruházások növekedésének 3 százaléknál gyorsabb üteme - elemezte a helyzetet a vezérigazgató.

A magyar gazdaság sikerágazata a feldolgozóipar, amely idén 8 százalékkal nő, s ehhez kapcsolható az export 15-16 százalékos bővülése is - hangsúlyozta a kutató, aki arra is felhívta figyelmet, hogy szeptemberben és októberben is aktívummal zárt a külkereskedelmi mérleg, amire "emberemlékezet óta nem volt példa". A folyamat nyomán mind 2007-ben, mind 2008-ban várhatóan 1 milliárd euróra zsugorodik a külkereskedelmi mérleg deficitje, miközben a folyó fizetés mérleg hiánya idén 4,1 milliárd, jövőre pedig 4 milliárd eurónál is kisebb lehet.