Vágólapra másolva!
A halárak nem emelkedtek karácsonyra a tavalyihoz képest: a hipermarketekben 500 és 570 forintba kerül az élő ponty kilogrammonként. Keresett fajta az amur, a busa és a pisztráng is.Az energia- és a takarmányárak emelkedése 10-15 százalékos termelői árnövekedést tett volna indokolttá - véli a Haltermelők Országos Szövetsége. 
Vágólapra másolva!

A halfélék fogyasztása Magyarországon az utóbbi években évi 37 ezer tonna, ebből 23 ezer tonna magyar, 14 ezer tonna pedig export termék. Ennek 35 százaléka a karácsonyi kereslet miatt decemberre koncentrálódik - közölte Hajtun György, a Haltermelők Országos Szövetségének sajtófőnöke.

Hardy Mihály, a Tesco áruházlánc PR-igazgatója szerint, ilyenkor a hal-értékesítésének 90 százalékát az élő ponty teszi ki. Tapasztalataik szerint is a karácsonykor keresik a vevők leginkább a halat, de az idén a korábbi éveknél korábban indult a halszezon.

Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatói asszisztense úgy látja, hogy az áruházban az édesvízi halak közül a ponty mellett amurt, busát és pisztrángot forgalmaznak, a legkeresettebb tengeri hal a lazac. Hozzátette, hogy a karácsonyi szezonban a 150-160 tonna hal fogy náluk.

A Haltermelők Országos Szövetségének adatai szerint Magyarországon egy ember éves halfogyasztása 3,7 kilogramm, ez egy kilogrammal magasabb a tíz évvel ezelőtt mért értéknél, ugyanakkor elmarad a fejlettebb EU-országok (EU-15) 20 kilogramm feletti éves fogyasztásától.

Hajtun György szerint a feldolgozott ponty iránt nő a kereslet, a teljes fogyasztás 70 százalékát ez a termék teszi ki. Kedvelt fajta még a szürke-, a leső- és az afrikai harcsa, illetve a süllő a kecsege és a keszeg.